Gömbkilátó - Balatonboglár
9.5
661 értékelés alapján

Bemutatkozás

Balatonboglár közepén található a Várdomb, melynek legmagasabb pontján helyezkedik el a Gömbkilátó. Balatonboglár legkedveltebb kiránduló célpontja tízezreket vonz évente. A 165 méter magasan található Gömbkilátó csodálatos körpanorámát nyújt az ide látogatók számára.


Története

A kilátót eredetileg a magyar alumíniumipar jelképeként mutatták be a „Magyar Atomium’’ néven, amely az 1958-as brüsszeli világkiállítás híres jelképe alapján épült Kádár István tervei alapján. A hetvenes évek végén került Balatonboglárra és a Xantus János Gömbkilátó nevet kapta.


Tudtad?

Díszkivilágításának köszönhetően még az északi partról is megcsodálható. Érdekessége, hogy erősebb szélben akár több métert is lenghet, de rugalmas szerkezete elnyeli a mozgási energiát. 


Látnivalók

A Gömbkilátó előtti dombos területen lehet piknikezni, valamint egy Lombkorona sétány is található a szomszédságában, ahol 10 méteres magasságból gönyörködhetünk a lélegzetelállító panorámában. Néhány méterre tőle egy élménypark működik, így a kilátó és a tanösvény látogatása kalandparkkal, bobozással vagy akár íjászattal összekötve egésznapos program is lehet.

A Lombkorona sétányról ITT olvashatsz bővebben, a Kalandparkról pedig IDE kattintva találsz további információkat!


Megközelítés

Autóval a Kilátó utcai parkolóban van lehetőség parkolni. Innen egy szűk 10 perces sétával érhető el a balatonboglári Gömbkilátó.

Gömbkilátó értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 661 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
661 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"van a hegyen bob pálya, kalandpark, lombkorona sétány is, érdemes fellátogatni - egy kisebb emelkedőn kell csak felsétálni"
Család nagyobb gyerekkel (2 napja)
10
"Minden csodás."
Középkorú pár (1 hete)
10
"Tetszik nagyon a kilàtó"
- középkorú pár (2 hete)

Nyitvatartás

hétfő
10:00-17:00
kedd
10:00-17:00
szerda
10:00-17:00
csütörtök
10:00-17:00
péntek
10:00-17:00
szombat
10:00-17:00
vasárnap
10:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
590 Ft
Gyerek belépőjegy
499 Ft
Családi jegy (2 felnőtt + 2 gyerek)
3 000 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 1.1 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Biciklitároló
  • Értékmegőrző

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 500 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m