Govinda Étterem - Eger
Bemutatkozás
Eger belvárosától 5 perc sétára található a város első és egyetlen, tisztán vegetáriánus étterme, a Govinda Étterem. A '90-es évek végén megnyílt, akkor még kuriózumnak számító vendéglátóhely napjainkra hatalmas népszerűségnek örvend. A helyi törzsvendégeken kívül méltán népszerű a turisták körében is, titkuk az alapanyagokban, ízletes ételekben és a vendéglátásban rejlik. Változatos és naponta frissülő kínálatuk elédegettséget nyújt, nemcsak a vegetáriánusoknak. A pultban készségesen segítenek és jó tanácsokkal látják el a betérő vendégeket.
Konyha
Válogatott helyi alapanyagok és bio minősítésű fűszernövények felhasználásával, valamint az állati eredetű összetevők mellőzésével ételeik finom és laktató alternatívát jelentenek minden korosztály számára. Naponta frissülő kínálatukban háromféle főétel szerepel, melyek közül legalább az egyik vegán fogás. A vendégeket kétféle körettel, levesekkel, kenyérfélékkel, salátákkal, háromféle édességgel és meglepetés csemegékkel várják.
Mindent helyben készítenek, köztük sajtokat, pékárut, salátakeveréket, és italokat is. Az egyediséget az indiai konyha ízei, fűszerei, és a nemzetközi vegetáriánus ételek adják, melyek varázslatos gasztronómiai kalandozásra csábítanak mindenkit. Mivel az étteremben sok gyerek is megfordul, ezért az ételek alapvetően nem csípősek, de külön pikáns szósz is kérhető. Érdemes kipróbálni a friss, roppanós zöldséges főételeket egy ritka körettel, vagy a "mindentbele" menüt, a Govinda desszertspecialitását, a mandulás krémest pedig vétek lenne kihagyni.
Megközelítés
Az egri Govinda Étterem a Tűzoltó téren helyezkedik el, 5 percre a belvárostól. Az autóval érkezők az étterem közvetlen közelében lévő fizetős közterületi parkolóhelyeken állhatnak meg. Az autóbusz-állomás 15 perc sétával elérhető.

Kedvezmények
Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak
Egész évben
-10%
A számla végösszegéből Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.