Gyarmati Dezső Tanuszoda és Termálfürdő - Lakitelek
8.7
12 értékelés alapján

Bemutatkozás

Hangulatos kis fürdő várja a Lakitelekre érkező vendégeket. A Gyarmati Dezső Tanuszoda és Termálfürdő felhőtlen kikapcsolódást nyújt egész évben kültéri, öt élményelemmel dúsított és beltéri medencéinek köszönhetően, minden korosztálynak! 


Medencék

A fedett uszoda 1994-ben nyitotta meg kapuit, majd 2014-ben kibővítették két szabadtéri medencével is. Ezek közül az egyik egy félig fedett termálmedence, mely ötféle élményelemmel vár kicsiket és nagyokat, sőt egész évben a fürdőzők rendelkezésére áll. Szintén szabadtéren egy gyermekmedence is kialakításra került, hőfoka 32 °C, ez azonban csak a nyári szezonban, azaz június 1. és szeptember 30. között áll a lurkók rendelkezésére.

A fedett részen található úszómedence egész éves kikapcsolódást nyújt az úszni vágyóknak.


Szolgáltatások

A komplexumban - a medencéken kívül - olyan wellness szolgáltatások is biztosítják a felfrissülést, mint a szauna vagy a sószoba. A sportolni vágyók se aggódjanak, fürdőzésük mellett a strandröplabda pályán is kiereszthetik a gőzt, a pálya azonban a téli szezonban zárva tart.


Étkezési lehetőség

A Sirály Büfé névre keresztelt vendéglátóegység a főépületen belül kialakításra. Olyan könnyű és finom, továbbá jóleső falatokat haraphatnak, mint a fűszeres burgonyachipsek, továbbá ízletes üdítők, hűsítő frissítők és zamatos kávékülönlegességek közül választhatnak.

Gyarmati Dezső Tanuszoda és Termálfürdő értékelése 8.7 a lehetséges 10-ből, 12 hiteles vendégértékelés alapján.

8.7
12 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Egész napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
"Nyugalom"
Balog Ferencné - idősebb pár (7 hónapja)
Sándorfalva
7
"Már ráférne egy kis felújítás."
Idősebb pár (11 hónapja)
Szentendre
10
"Kifogástalan tisztaság volt mindenhol. Kedves barátságos személyzet. Bőséges ízletes ételek. A változatos hőmérsékletű medencék, minden igényt ki tudnak elégíteni. Nagyon jól éreztük magunkat."
Idősebb pár (1 éve)
Budapest

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
15:00-22:00
szerda
15:00-22:00
csütörtök
15:00-22:00
péntek
15:00-22:00
szombat
10:00-22:00
vasárnap
10:00-22:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
a fürdő belépőjegyek árából

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
3 100 Ft
Családi jegy (2 felnőtt, 2 vagy több gyerek)
6 800 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
2 450 Ft
Gyermek (3-6 éves korig)
1 000 Ft
Gyermek (0-3 éves korig)
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Medencék

  • Beltéri medence: 1 db
  • Szabadtéri medence: 1 db
  • Gyermekmedence: 1 db
  • Fedett medence: 1 db
  • Termál medence: 38°C
  • Élmény és csúszda medence: 38°C

Gyógyvíz jótékony hatásai

  • Mozgásszervi betegségekre

Wellness szolgáltatások

  • Szauna
  • Sókabin

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Napozóágy bérelhető
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Öltöző
  • Értékmegőrző

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Őrzött

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m