Győrkőcfesztivál 2024 - Győr
Bemutatkozás
2024-ben már 17. alkalommal rendezik meg a győri Győrkőcfesztivált, július 5-7. között. A szervezők célja továbbra is, hogy Győr városát egy egész hétvégére játszótérré alakítsa. Az eseménynek több helyszíne is lesz, melyeket művészeti áganként helyeznek el.
A Győrkőc fesztiválnak már több mint ötvenezer látogatója van, így Közép-Európa legnagyobb gyermekfesztiváljává vált. Rengeteg díjat tudhat már a magáénak, a minősített európai fesztiválok listáján is helyet kapott.
A fesztivál több mint 8 helyszínen szervez rengeteg szórakoztató programot a gyerekek számára. Mottójuk is tükrözi, hogy „10 helyszínen 1000 program, zsebpénz nem kell, mert ingyen van”, vagyis minden Győrbe látogató, Győrkőckarkötőt kiváltó gyermek ingyenesen vehet részt a programokon, ami nagyban köszönhető a támogatók számára.
A Győrkőckarkötőről információt lentebb találsz!
Az esemény a Dunakapu téren veszi kezdetét péntek este, ahol óriásjátékok, mesekoncertek, valamint utcabál is várja az érdeklődőket. Szombaton a Radó-szigeten még több koncert, festészet lesz, megtanulhatják a tésztagyúrás technikáját, sőt a Meseváros családi filmszínháza is rengeteg élményt kínál. A Vársétánynál, a Rába kettős hídnál, a Bécsi kapu téren, a Kazinczy utcában és a Széchenyi téren is programok ezrei várnak kicsiket és nagyokat.
Ha szeretnél a kisebbeknek egy felejthetetlen napot ajándékozni, akkor érdemes szállásod időben lefoglalni! >>
20:00-21:00 – Óriásbábos felvonulás | Dunakapu tér
21:00-22:00 – Kulcsátadó ceremónia | Városház tér
Helyszín: Radó-sziget, Vénusz szobor felőli oldal – Győrkőcfalu
11:00 – Langaléta G. Vásári komédiák
13:00 – Dany Bain - Jack a megmentő
15:00 – Zirano - Pulcinella kertészkedik
17:00 – Fabók M - A halhatatlanság országa
19:00 – Pályi János - Vitéz László és az elátkozott malom
Helyszín: Radó-sziget, Zenepavilon felőli oldal – Meseváros
10:00 – Pályi János - Vitéz László és az elátkozott malom
12:00 – Ziránó Színház - Babszem Jankó
14:00 – Fabók Mancsi - A háromágú tölgyfa tündére
16:00 – Danny Bain - Kodzsugukila a boszorkány
18:00 – Langaléta G. - Horágus mester cirkusza
És még sok más érdekes állandó program...
Helyszín: Radó-sziget, Vénusz szobor felüli oldal – Győrkőcfalu
11:00 – Pályi János - Vitéz László
13:00 – Zirano - Babszem Jankó
15:00 – Fabók Mancsi - A háromágú tölgyfa tündére
17:00 – Danny Bain - Kodzsugukila a boszorkány
Helyszín: Radó-sziget, Zenepavilon felőli oldal – Meseváros
10:00 – Langaléta G - Vásári komédiák
12:00 – Fabók Mancsi - A halhatatlanság országa
14:00 – Dany Bain - Jack a megmentő
16:00 – Pályi János - Vitéz László
És még sok más érdekes állandó program...
Mi az a Győrkőckarkötő?
Egy karkötő, mely a fesztivál minden programjára ingyenes belépést biztosít. Ezek a karkötők átvehetők az információs, karszalagosztó pontokon a Bécsi kapu téren, és ezen kívül még a Széchenyi téren és a Baross Gábor utcában.
Plusz infó: A karkötőre rákerülnek a gyerekek nevei és szüleik telefonszáma, így ha elkeverednek a tömegben, könnyen megtalálhatják egymást.
Hogyan tudok Győrkőckarkötőt váltani a fesztiválra?
„Hozd magaddal a mosolyod az arcodon és egy rólad készült fotón vagy rajzon!” – így juthatsz a fesztivál karszalagjához.
A Győrkőc fesztiválnak már több mint ötvenezer látogatója van, így Közép-Európa legnagyobb gyermekfesztiváljává vált. Rengeteg díjat tudhat már a magáénak, a minősített európai fesztiválok listáján is helyet kapott.
Programok
A fesztivál több mint 8 helyszínen szervez rengeteg szórakoztató programot a gyerekek számára. Mottójuk is tükrözi, hogy „10 helyszínen 1000 program, zsebpénz nem kell, mert ingyen van”, vagyis minden Győrbe látogató, Győrkőckarkötőt kiváltó gyermek ingyenesen vehet részt a programokon, ami nagyban köszönhető a támogatók számára.A Győrkőckarkötőről információt lentebb találsz!
Az esemény a Dunakapu téren veszi kezdetét péntek este, ahol óriásjátékok, mesekoncertek, valamint utcabál is várja az érdeklődőket. Szombaton a Radó-szigeten még több koncert, festészet lesz, megtanulhatják a tésztagyúrás technikáját, sőt a Meseváros családi filmszínháza is rengeteg élményt kínál. A Vársétánynál, a Rába kettős hídnál, a Bécsi kapu téren, a Kazinczy utcában és a Széchenyi téren is programok ezrei várnak kicsiket és nagyokat.
Ha szeretnél a kisebbeknek egy felejthetetlen napot ajándékozni, akkor érdemes szállásod időben lefoglalni! >>
Részletes programkínálat 2024
2024. július 5., péntek
19:00-20:00 – Dalok a Vaskakasból | Dunakapu tér20:00-21:00 – Óriásbábos felvonulás | Dunakapu tér
21:00-22:00 – Kulcsátadó ceremónia | Városház tér
2024. július 6., szombat
Helyszín: Radó-sziget, Vénusz szobor felőli oldal – Győrkőcfalu11:00 – Langaléta G. Vásári komédiák
13:00 – Dany Bain - Jack a megmentő
15:00 – Zirano - Pulcinella kertészkedik
17:00 – Fabók M - A halhatatlanság országa
19:00 – Pályi János - Vitéz László és az elátkozott malom
Helyszín: Radó-sziget, Zenepavilon felőli oldal – Meseváros
10:00 – Pályi János - Vitéz László és az elátkozott malom
12:00 – Ziránó Színház - Babszem Jankó
14:00 – Fabók Mancsi - A háromágú tölgyfa tündére
16:00 – Danny Bain - Kodzsugukila a boszorkány
18:00 – Langaléta G. - Horágus mester cirkusza
És még sok más érdekes állandó program...
2024. július 7., vasárnap
Helyszín: Radó-sziget, Vénusz szobor felüli oldal – Győrkőcfalu11:00 – Pályi János - Vitéz László
13:00 – Zirano - Babszem Jankó
15:00 – Fabók Mancsi - A háromágú tölgyfa tündére
17:00 – Danny Bain - Kodzsugukila a boszorkány
Helyszín: Radó-sziget, Zenepavilon felőli oldal – Meseváros
10:00 – Langaléta G - Vásári komédiák
12:00 – Fabók Mancsi - A halhatatlanság országa
14:00 – Dany Bain - Jack a megmentő
16:00 – Pályi János - Vitéz László
És még sok más érdekes állandó program...
Gyakran ismételt kérdések
Mi az a Győrkőckarkötő?Egy karkötő, mely a fesztivál minden programjára ingyenes belépést biztosít. Ezek a karkötők átvehetők az információs, karszalagosztó pontokon a Bécsi kapu téren, és ezen kívül még a Széchenyi téren és a Baross Gábor utcában.