Gyulai Pálinkafesztivál 2023 - Gyula
9.6
83 értékelés alapján
18 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Gyula és környékére! Részletek

Bemutatkozás

2023-ban újra megrendezik a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómia eseményét, a Gyulai Pálinkafesztivált. Az elmúlt évektől eltérően most nem szeptemberben, hanem hamarabb, 2023. május 26-28. között kerül megrendezésre. Az igazi hungarikumnak számító pálinkáé a főszerep Gyula belvárosában, a sok más rendezvénysorozatnak is otthont adó Várkertben várja érdeklődőit.


Történet

A megközelítőleg 300 éves múltra visszatekintő Békés megyei város kiemelkedően híres a pálinkafogyasztási hagyományairól, ugyanis 1731-ben itt alapította meg a környék első pálinkafőzdéjét Harruckern János György báró.


Programok

Az évek múlásával egyre nagyobb tömeget vonz az ország legnagyobb és leghíresebb pálinkafesztiválja. Több mint 20 pálinka gyártója képviselteti magát több száz termékükkel a fesztiválozók nagy örömére. Természetesen jelen lesz a „hazainak” számító gyulai Pálinka Manufaktúra, de többek között helyett kapott a kiállítók sorában a Birkás Pálinkaház, a Solti Pálinkárium, az Árpád Pálinka, valamint a Szicsek Pálinkafőzde is.


Részletes programkínálat 2023

2023. május 26., péntek - 16:00 óráig térítésmentesen látogatható

13:00 – Nemzeti Összetartozás Pálinkája (Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont)
14:00 – Nyit a Várkert
14:00 – Mediterrán együttes
16:00 – Pálinkák és párlatok mesterfokon – konferencia
16:00 – Mesterkurzus: Kétlépcsős kisüsti kontra egylépcsős oszlopos – Interaktív pálinkakóstoló és bemutató Adamik Anikó pálinkaszakértő vezetésével
17:30 – Pálinka lovagrendek vonulása a 100 éves cukrászdától a Várkertig
17:30 – Sztojka Tibi
18:00 – Érkeznek a pálinka lovagrendek a várkertbe
18:30 – Grácia Mazsorett csoport és Békés Város Ifjúsági Fúvószenekarának bemutatója
19:00 – Hivatalos megnyitó
20:00 – Korda György és Balázs Klári
22:00 – Fergeteg party Dj Dominique-al és Vendégeivel: Splash, Zoltán Erika, Dolly, Cory a Happy Gangből és a Groovehouse


2023. május 27., szombat - 12:30-ig térítésmentesen látogatható

09:00 – Nyit a Várkert
10:00 – Sztojka Tibor és zenekara
11:00 – Gazda és pálinka a konyhában – Látványfőzés és kóstoltatás (Közfoglalkoztatási Kiállítás)
11:00 – Mesterkurzus: HUNGARIKUM ÉS AFRODIZIÁKUM mámoros találkozása 
13:30 – MC Hawer és Tekknő
14:00 – Brillante – 2023 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny eredményhirdetés 
14:30 – Dog Dancing bemutató Fehér Viktóriával és kutyusaival
15:00 – PowerBeat ütőegyüttes
16:30 – Az Év Pálinkás Bonbonja eredményhirdetés
17:00 – Rostás Szabika
17:30 – Privát pálinkakóstoló az Árpád Pálinkánál
19:00 – Magna Cum Laude 
21:30 – Horváth Tamás
23:00 – Dj Virgoo & Mistex


2023. május 28., vasárnap - 12:00 óráig térítésmentesen látogatható

10:00 – Nyit a Várkert
10:00 – Silver zenekar
10:00 – Toma játékok, kicsiknek és Nagyiknak, a furfangos kádárlegényekkel
13:00 – Csocsesz
14:00 – Mesterkurzus: Kétlépcsős kisüsti kontra egylépcsős oszlopos – Interaktív pálinkakóstoló és bemutató Adamik Anikó pálinkaszakértő vezetésével
15:00 – Sihell Ferry és Henna
16:30 – Csorvás Város Fúvószenekara és Majorette csoportja
20:00 – BSW
22:00 – Tankcsapda 
23:30 – Retro buli Berry Pappával


Megközelítés

A Gyulai Pálinkafesztivál Gyula történelmi belvárosában kerül megrendezésre. Az autóval érkezőknek több parkolási lehetőség biztosított a környéken, a tömegközlekedőknek pedig a legközelebbi buszmegálló körülbelül 5 perc sétára van.

Gyulai Pálinkafesztivál 2023 értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 83 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
83 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyszerű programok"
Középkorú pár (4 napja)
Magyarország
9
"Koncert"
Középkorú pár (1 hete)
Budapest
10
"A korábbi években a színpad előtti nagy sátor jobb megoldás volt. Nagyon hiányzott ebben az elrendezésben a színpad melletti kivetítő."
"Jó programok, kellemes kikapcsolódás, jó hangulat."
Középkorú pár (1 hete)

Időpont

Időpontváltozás előfordulhat
Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Napijegy
4 000 Ft
Bérlet
10 500 Ft
VIP napijegy
30 000 Ft
10 éves kor alatt
Ingyenes

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 100 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség
  • Mosdó
  • Biciklitároló
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MKB, K&H
    Parkolás
  • Elektromos autó tölthető
  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 180 Ft/óra
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 100 m
  • Távolság vasútállomástól: 2.1 km