Gyulai Várfürdő - Gyula
9.4
4067 értékelés alapján

Bemutatkozás

Gyula az Alföld délkeleti részén, Békéscsabától 15 kilométerre található. Európai színvonalú strand- és gyógyfürdője az egykori Almásy-kastély természetvédelmi területté nyilvánított parkjában fedezhető fel.


A Gyulai Várfürdő vendégeink élménye alapján...

– Megfizethető, ár-érték arányban kiváló
– Tiszta, szép rendezett a park, sok medence, elegendő büfé
– Minden igényt kielégítő wellness szolgáltatások


Gyógyvíz

A fürdő vize 1968 óta hivatalosan is gyógyvíz, 1971-ben a fürdő gyógyfürdő minősítést kapott, környékét pedig 1984-ben gyógyhellyé nyilvánították. ​Az első termálvíz célú mélyfúrásokat még az Almásy-család kezdte meg 1943-ban, azonban a Gyulai Várfürdő csak később, 1959. május elsején nyitotta meg kapuit. 

Gyógyító ereje messze földön ismert, mely hat kútból nyeri az alkáli-hidrogénkarbonátos-kloridos termálvízét. Igénybe vehető a mozgásszervi károsodások, reumás panaszok, idült idegbántalmak és gyulladásos nőgyógyászati- és urológiai betegségek esetén, emellett sikerrel alkalmazható balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelések során. Télen-nyáron működő gyógyászatukon szakorvosi irányítás mellett folytatott kezelések működnek.
 

TOP 3 ok, hogy a Gyulai Várfürdőt válaszd...

– Foglalásod mellé kedvezménykupont kapsz
– 2020-ban első helyezést ért el a Szallas.hu Év Turisztikai Attrakciója versenyén Minőségi kategóriában
– A régió legnépszerűbb fürdőkomplexuma, a történelmi Gyulai vár szomszédságában található


Medencék

Az Aquapalotában büszkélkedő fürdőben mindenki megtalálja a számára ideális kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget. Élménymedencében vízfüggöny, sodrófolyosó, masszázsfülke, nyakzuhany, masszázspadok, buzgárok és gejzírek, ezen kívül ugrómedence, pezsgőmedence és merülő medence a szaunázáshoz. 

 A kastélyparkban van Csúszdás medence, illetve a Hullám medence, ami a tengert idéző, közel egy méteres hullámokat varázsol a fürdő közepére. Az úszást kedvelő vendégeket sem hagyják cserben, sporttal kiegészíthető pihenést jelenthet a wellness medence felett rendelkezésre álló sportuszoda, tanuszoda.

A kisgyermekes családok nyugodt nyaralásához elengedhetetlen a 14 éves kor alatti gyermekek számára felhőtlen kikapcsolódást jelentő, új, hazánkban egyedülálló Vízi gyermekparadicsom több mint 800 m2 vízfelülete és 92 élményeleme. Csúszdák, vízágyúk, vízköpők, különböző vízsugarak és még számos élményelem garantálja a mesés szórakozást kicsiknek és nagyoknak. A komplexum egyidőben összesen 300 gyermek befogadására képes. A pancsolás mellett megújult családbarát játszótér is várja a gyermekeket és szüleiket. A gumiburkolatú játszótéren többféle hinta, köztük fészekhinta, baba-mama hinta, hernyóhinta és trambulin színesíti az itt töltött időt.


Wellness élmény

A Szaunaparkban a ma létező szaunafajták szinte mindegyike fellelhető, finn szauna, bástya szauna, fürdőruhamentes szauna, két beltéri infra szauna, panoráma szauna, ahol a hét minden napján szaunaszeánszokon vehetnek részt, így teljessé téve a szaunaélményt. Három kültéri szaunaházzal, kültéri jakuzzikkal, merülődézsákkal, dézsazuhanyokkal és gőzkabinnal kiegészítve.


Szolgáltatások

A komplexum két részében mindenféle játékos eszközökkel játszóház üzemel a szárazföldön történő mókáért. Két hatalmas csúszdájuk 10 méter magasról indul, érzéki csalódásokat előidézve, különböző vizuális effektekkel tarkítva egy vulkán belsejét megjárva lávaként tör ki a hűsítő vízbe csobbanva vagy választhatjuk a csúszás sebességét mérő Fényalagút testcsúszdát és a gravitáció törvényeivel dacoló felfelé is tartó fánkos csúszdát. A négy személyes családi csúszdáról együtt csobbanhatnak a vízbe.
Kiemelt időszakok
– 2023. október 23.
– 2023. október 28 - 2023. november 5.
– 2023. november 11.
– 2023. november 30 - 2023. december 3.
– 2023. december 22 - 2024. január 7.
– 2024. január 24.
– 2024. február 15 - 2024. március 17.
– 2024. március 28 - 2024. április 7.
– 2024. május 1 - május 5.
– 2024. május 20.
– 2024. június 15 - 2024. szeptember 8. 


Étkezési lehetőségek

Vendéglátóegységeik között a nyári szezonban kültéren több étterem és büfé, Lemon Bár, Vízibár, Beach Bár, míg télen két beltéri étterem, egész évben büfé és ajándékbolt üzemel. A felnőtt generáció a vízi bár szolgáltatás részeként a medencéből fogyaszthatja kedvenc alkoholos vagy alkoholmentes koktélját, limonádéját.


Megközelítés

A várfürdő megállótól 1 perc sétányira, vasútállomástól majdnem 2 kilométer távolságra, autóval érkezők pedig a Kossuth Lajos utcáról a Várkert utcára kanyarodva közelíthetik meg a Gyulai Várfürdőt. Fizetős parkolója az épület előtt húzódik, több mozgáskorlátozottak számára fenntartott hellyel


GYIK

– Napijeggyel van lehetőség többszöri ki- és belépésre?
A Gyulai Várfürdőben vásárolt általános napijegyek csak egyszeri belépésre jogosítanak, de kétszeri belépéses napijegy is található az árlistán. Amenniyben kétszeri belépéses napijegyet vásárolnak, mindenképpen jelezzék a pénztárosnak vásárlás előtt.

– Hogyan működik a fizetés a fürdő területén?
A vendég érkezéskor egy elektronikus karórát kap, melynek elvesztése esetén 5 000 forint órapótlási díjat köteles fizetni. Erre lehetőség van pénzt feltölteni, ezzel megkönnyítve a fizetési folyamatot a fürdő használata közben. Ezen kívül kártyával és készpénzzel is van lehetőség vásárolni.

– A kültéri medencék mikor tartanak nyitva?
A kültéri medencék idén 2023. június 16. és 2023. szeptember 3. között tartanak nyitva. A nyitva tartást befolyásolja az időjárás és a strand túlterheltsége. Ebben az időszakban érdemes indulás előtt telefonon érdeklődni.

– A család több tagjával látogatunk el a fürdőbe, van lehetőség családi vagy nagycsaládos belépőjegy vásárlására?
A Gyulai Várfürdőben családi belépőjegy vásárlására nincs lehetőség.

Gyulai Várfürdő értékelése 9.4 a lehetséges 10-ből, 4067 hiteles vendégértékelés alapján.

9.4
Nagyon jó
4067 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon kellemes a víz."
Idősebb pár (4 napja)
10
"Volt egy kisbabás medence ahol a 8hónapos pici fiam tudod mászni a vízbe és azt nagyon élvezte. A vízben a bárpult pedig nekünk felnőtteknek nyújtott kikapcsolódást."
Család kisgyerekkel (4 napja)
10
"Nagyon jól éreztük magunkat️"
- fiatal pár (1 hete)

Nyitvatartás

hétfő
08:00-19:00
kedd
08:00-19:00
szerda
08:00-19:00
csütörtök
08:00-19:00
péntek
08:00-19:00
szombat
08:00-19:00
vasárnap
08:00-19:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt napijegy
4 300 Ft
AquaPalota felnőtt kiegészítő jegy (hétvégén és kiemelt időszakban)
Szombat-Vasárnap - 2 800 Ft
AquaPalota felnőtt kiegészítő jegy
Hétfő-Péntek - 2 500 Ft
AquaPalota diák, nyugdíjas kiegészítő jegy
Hétfő-Péntek - 2 000 Ft
Éjszakai élményfürdőzés - AquaPalota (meghirdetett időpontokban)
3 500 Ft
Diák/nyugdíjas napijegy
3 900 Ft
Felnőtt délutáni belépőjegy
16:00 után - 3 900 Ft
Diák/nyugdíjas délutáni belépőjegy
16:00 után - 3 500 Ft
AquaPalota diák, nyugdíjas kiegészítő jegy (hétvégén és kiemelt időszakban)
Szombat-Vasárnap - 2 300 Ft
Gyógyászati kiegészítő jegy
1 100 Ft
Éjszakai Wellness - Castello Szaunapark
2 800 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • Wifi
  • ATM a közelben: ‹ 50 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Állatbarát

Medencék

  • Beltéri medence: 11 db
  • Szabadtéri medence: 6 db
  • Gyermekmedence: 1 db
  • Termál medence: 31-33°C
  • Élmény és csúszda medence: 22-28, 31-33°C
  • Gyógyvizes medence: 32-34, 36-38, 34-36, 35-37°C
  • Úszómedence: 25-27, 29-31, 28-30°C
  • Merülőmedence: 18-25°C
  • Hullám medence: 26-28°C
  • Fedett medence

Gyógyszolgáltatások

  • Fizikoterápia
  • Gyógymasszázs
  • Gyógytorna

Gyógyvíz jótékony hatásai

  • Idegrendszeri betegségekre
  • Bőrbetegségekre
  • Mozgásszervi betegségekre

Wellness szolgáltatások

  • Pihenőterasz
  • Finn szauna
  • Infraszauna
  • Gőzkabin

Élmény szolgáltatások

  • Csúszda

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: étterem
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Elsősegélynyújtó szolgálat
  • Értékmegőrző: ingyenes
  • Öltöző
  • Napozóágy bérelhető

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Baba-mama szoba
  • Babaúszás
  • Játszótér

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 360 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.9 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m