
Bemutatkozás
Kevés ember van Magyarországon, aki ne hallott volna a Bükki füvesemberről, mindenki Szabó Gyuri bácsijáról. Az általa gyűjtött gyógynövényekkel, készítményekkel nagyon sok féle betegségre mutatott gyógyírt.
Vállalkozása gyorsan kinőtte magát, teái országszerte mindenki számára elérhetőek.
Bükkszentkereszten a Gyógynövényes ház után nyílt meg, a turisták számára is látogatható Gyógynövényes kert. A szezonálisan nyitva tartó kertet évente több ezer látogató keresi fel. Helyi idegenvezetők segítségével nagyon hasznos és oktató sétákon lehet részt venni.
A kertről röviden
Aki ide betér, azt szemet gyönyörködtető látvány fogadja.A kertben mintegy 150 féle növény, összességében 21.000 példány található. A gyógyfüvek fentről nézve egy “ hársfa levél” formájú ágyásba vannak ültetve, és szezonban már messziről lehet érezni a természet illatát.
A Fogadó épületben található a recepció, a mintabolttal és a mellékhelyiségekkel együtt. A kert közepén egy filagória áll, ami alkalmas pihenésre a fáradt lábaknak, de olykor előadások színteréül is szolgál.
A kert Északi végén található a gyerekek számára kialakított oktatótér, ahol magaságyások között játszva ismerkedhetnek meg a növényekkel. Az egészen piciknek pedig egy erdei tematikájú játszótérrel kedveskednek.
Hasznos infó
Aki szeretne gyógynövényes túrán részt venni, annak érdemes előzetesen telefonon, vagy a honlapjukon bejelentkezni. Egyébként a belépőjegyek nyitvatartási időben a Fogadó épületben megvásárolhatók.
Megközelítés
Bükkszentkereszt mind Eger, mind Miskolc felől könnyen elérhető autóval is, hegyi úton keresztül. Érdemes az autót a faluban, vagy a falu bejáratánál lévő parkolónál letenni, hiszen járművel nehezen megközelíthető a kert, de természetesen van arra is lehetőség. Miskolc irányából gyakran indul távolsági busz, melynek több megállója is van a településen.