Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó - Balatonföldvár
9.5
332 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó Balatonföldvár egyik különleges látnivalója, amely egy hajó alakú épületben kapott helyet, árbóca a magyar tenger legnagyobb épített kilátója. Balatonföldváron járva nem érdemes kihagyni!


Panoráma

Az ide látogatókat számos izgalmas szolgáltatás várja, a kilátó pedig talán a legnépszerűbb mind közül. Egy hajó árbócára emlékezteti a turistákat, ráadásul 25 méteres magassága miatt a legnagyobb a balatoni kilátók között. A 40 méteres magaspartnak köszönhetően majdnem 70 méter magasról csodálhatjuk meg a gyönyörű panorámát. Balatonakarattyától akár Keszthelyig is elláthatunk, megcsodálhatjuk Somogy megye dimbes-dombos vidékét.


Kiállítások

A látogatóközpont egy izgalmas kiállítással is készült a vendégek részére. Az interaktív kiállítás keretén belül információt kapunk a balatoni hajózásról. Makettek, terepasztalok, filmvetítések és szimulátorok segítenek az ismeretszerzésben csaknem 400 négyzetméteren. Egy 25 fős moziteremben 3D-s kisfilmeket vetítenek le a hajózástörténetről, a konferenciateremben pedig ismeretterjesztő programokon lehet részt venni vagy érdekes előadásokat hallgatni. 


Gyerekbarát szolgáltatások

A gyermekek részére egy olyan játszószobát hoztak létre, ahol játékok segítségével ismerkedhetnek meg a hajózás történetével a 3 és 10 év közötti gyerekek. A látogatóközpont épülete mellett játszótér is várja a legkisebbeket. 


Étkezési lehetőség

Ha a kiállítás megtekintése vagy a kilátó megmászása után fel szeretnénk frissülni, akkor a kávézóban frissítő és forró italok várnak. 


Skála

Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó bejárata mellett kapott helyet a "Skála", Bujtor István legendás hajója. Ez a hajó már számos filmben szerepet kapott. 


Megközelítés

A Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó Balatonföldvár nyugati szélén, a 7-es főút közvetlen közelében található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok számára ingyenes parkoló biztosított, a tömegközlekedők pedig mindössze 1 perc alatt elérhetnek a legközelebbi, "Szépkilátó" elnevezésű buszmegállóhoz.

Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 332 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
332 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
9
"Kilátó, mozi, kiállítás érdekes."
Család nagyobb gyerekkel (1 hete)
Magyarország
10
"Interaktív kiállítás érdekes elrendezésben"
Egyéni utazó (3 hónapja)
10
"Élményszerű kiállítás, játékos oktatás, szép kilátással a 6. emeletről."
- középkorú pár (5 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
10:00-20:00
kedd
10:00-20:00
szerda
10:00-20:00
csütörtök
10:00-20:00
péntek
10:00-20:00
szombat
10:00-20:00
vasárnap
10:00-20:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
Belépőjegy árából

Árak

Egész évben
Viharjegy felnőtt
1 400 Ft
Felnőtt belépőjegy
1 750 Ft
Gyermek belépőjegy (3-14 éves korig)
1 250 Ft
3 éves kor alatt
Ingyenes
Viharjegy gyermek (3-14 éves korig)
1 000 Ft
Nyugdíjas belépőjegy
1 500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Wifi
  • Légkondicionált
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 1.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér
  • Játszószoba

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m