
Bemutatkozás
A Határ Büfét sokan a Balaton déli partjának egyik legjobb strandéttermeként tartják számon, hiszen nem csak közel van a vízhez, de a környék legjobb lángosát is itt készítik. Az épület mögött található egy kisebb szabadstrand, ahol játszótér is van, így a gyerekek is el tudják foglalni magukat, amíg készülnek a finom fogások.
A Határ Büfén egyértelműen érezhető, hogy a tulajdonos szívvel-lélekkel csinálja és igyekszik a vendégek igényei szerint a legtökéletesebb szolgáltatást nyújtani.
Kínálat
Jó strandétteremhez híven itt is számíthatunk hamburgerekre, hot-dogra, palacsintára, lángosra és hekkre. Az utóbbi kettő szinte már mesterműnek számít, hiszen nem csak az ízek tökéletesek, de állagra is pont olyanok, amilyennek lenniük kell. Italok terén szintén nem szenvedünk hiányt semmiben. Kávék, sörök, alkoholos italok és hideg üdítők is kaphatók.
Megközelítés
A Határ Büfé Balatonszemesen a szabadstrandnál található, így a parkolás is a közelben megoldható és két fürdés között ha szünetet tartunk, életünk talán legjobb lángosát kóstolhatjuk.