
HedoNick Pince és HedoBar - Pilisvörösvár
Bemutatkozás
A 2018-ban létrejött HedoNick Pince alapítói igazi hedonistaként tekintenek a világra, és ezt az életszemléletet igyekeznek mások hétköznapjaiba is belecsempészni. Szőlőültetvényeik a badacsonyi borvidéken terülnek el, ezen belül is a Sabar-hegyen, azonban előszeretettel kísérleteznek más borvidékek szőlőivel is arra törekedve, hogy hasonló elveket valló szőlészekkel dolgozhassanak együtt.
Vasárnap elérhető brunch 09:00-14:00-ig, 12:00-17:00 között pedig az á la carte étlapról válogathatnak a betérő vendégek.
Borászat
Maga a feldolgozás és a Pince, Budapesttől mindössze 30 percre található Pilisvörösváron. Közvetlen szomszédságában kapott helyet a HedoBar, borterasz és étterem, ahol több mint 60 féle minőségi párlattal, alkoholos- és alkoholmentes koktélokkal, HedoNick borokkal, nemzetközi ételekkel várják egész évben a kikapcsolódni vágyókat. Éttermükben a "sharing koncepció" az egyik fő mozgatórugójuk. Ez az innovatív étkezési gondolat lehetővé teszi, hogy közösen élvezhessétek az ízeket fúziós small plate-ek formájában. Heti állandó programjuk a vasárnapi brunch. Kínálatunkban szerepelnek különféle ételek hagyományos és vega verzióban egyaránt. Vigyetek egy kis színt a hétköznapokba, látogassatok el a HedoBarba és fedezzétek fel a szórakozás új dimenzióját!
Megközelítés
A HedoNick Pince és HedoBar Pilisvörösváron, a Puskin utcában helyezkedik el. Az épület előtt a parkolási lehetőség ingyenes. A városházánál lévő buszmegállótól 3 perc sétával, a vasútállomásról pedig 15 perc sétával megközelíthető.
Kedvezmények
Programkupon bejelentkezve foglalóknak
Egész évben
-10%
A pincében történő vásárláskor, és a bárban történő fogyasztás végösszegéből Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag az appban letöltött programkupon felhasználásval vagy a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.