Hegyestű Geológiai Bemutatóhely - Monoszló
9.6
126 értékelés alapján
94 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Monoszló és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Álltál már egy bazaltvulkán tetején, hogy onnan csodáld a pazar kilátást? Sétáltál már egy kráterben? Ha nem, akkor a Monoszló és Zánka között elhelyezkedő Hegyestű Geológiai Bemutatóhely tökéletes hely, hogy ezeket kihúzzátok a bakancslistáról. Az európai viszonylatban is egyedülálló látványosságon a két szintes, 50 méter magas bányafal szemlélteti a több millió évvel ezelőtt keletkezett bazalt vulkán belsejét, valamint a kürtőben megdermedt láva oszlopos formáit. Tetejéről elképesztő kilátás nyílik a környező településekre és természetesen a Balatonra.


Története

A Hegyestű egy vulkán kürtőjének fennmaradt része, melyben egykor a magma megrekedt és lehűlése során bazaltoszlopokká szilárdult meg. Az 1930-as évektől 40 éven át kőbánya működött ezen a területen. Miután nagyjából a felét letermelték, a bánya megszűnt, ennek köszönhetően nyerhetnek betekintést a látogatók az egykori vulkán belsejébe.


Bemutatóhely

A fogadóépületben lévő állandó kiállítás a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jellegzetes geológiai- és természeti értékeit, a bányászat emlékeit és a Hegyestű kialakulását mutatja be. A két szintes, hatalmas sziklafal orgonasípjai csodálatos látványt nyújtanak. A 336 méter magas Hegyestű csúcsára egy korláttal ellátott lépcsősor vezet, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Balatonra és a Tapolcai-medence tanúhegyeire. Az egyik kilátóhelyről panoráma térkép segítségével beazonosíthatóak a Káli-medencét övező hegyek. A turisták komfortérzetét kültéri pihenőágyak, padok és asztalok biztosítják.


Megközelítés

A Zánkáról Monoszlóra vezető útról egy keskeny, aszfaltozott út vezet egészen a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely bejáratáig, ahol egy nagy parkoló várja az érkezőket. Akik a tömegközlekedést választják, nekik a Monoszlói elágazás nevezetű buszmegállóból körülbelül 20 perces sétával közelíthető meg az attrakció. A bejáratnál található fogadóépületben egy büfé üzemel, és vásárolhatóak ajándéktárgyak is.

Hegyestű Geológiai Bemutatóhely értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 126 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
126 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A hely maga egy csoda, könnyű megközelíteni."
Fiatal pár (3 napja)
Eger
10
"Időablak a geológiai múltba"
Idősebb pár (2 hónapja)
Magyarország
10
"érdemes ide eljönni!"
Középkorú pár (8 hónapja)
Miskolc

Nyitvatartás

hétfő
09:00-19:00
kedd
09:00-19:00
szerda
09:00-19:00
csütörtök
09:00-19:00
péntek
09:00-19:00
szombat
09:00-19:00
vasárnap
09:00-19:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
2 000 Ft
Gyermek belépőjegy (15-18 év)
1 500 Ft
Gyermek belépőjegy (3-14 éves korig)
1 000 Ft
Családi csomag (2 felnőtt + max. 3 gyermek)
5 400 Ft
Kiegészítő gyermekjegy családi csomag vásárlása esetén
600 Ft/fő

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 5.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Biciklitároló
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MKB, K&H
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 1.7 km
  • Távolság vasútállomástól: 5.7 km