Helka és Kelén szobor - Keszthely
9.5
8 értékelés alapján
65 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Keszthely és környékére! Részletek

Bemutatkozás

2010-ben hatodik alkalommal rendezte meg hagyományos éves összejövetelét a Helikon Liget Egyesület.
A találkozón új szobrot is avattak, mégpedig Keszthelyen a Halászcsárda előtt, amely tölgyfából készült és négy Zala megyei fafaragó művész készített.
Az erre a célra kivágott 130 cm-es átmérőjű tölgyfa, kb. 200 m-re állt a szobor mostani helyétől. Az alkotás elkészítéséhez 400 cm-es törzsrészt használtak fel. Szerencsések voltak, mert a fa alkalmas volt a faragáshoz.

A Helka és Kelén szoborban a szegény parasztfiú szerelméről szóló legendás történetet örökítették meg és ezt, a szépen rendezett parton helyezték el.

Erre az alkalomra Szí Árpád verset, a fiatalok szerelméről, melyet az alkotás mellet kihelyezett táblán mindenki elolvashat.

Helka és Kelén szobor értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 8 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
8 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"szép és mesés"
Versegi Balázs - család kisgyerekkel (1 éve)
Csákvár
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 éve)
Sülysáp
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (1 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

    Általános
  • ATM a közelben: 2.4 km
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 1.4 km
  • Távolság vasútállomástól: 1.6 km