
Helvéciai futás és Majális 2023 - Helvécia
Bemutatkozás
2023-ban már 3. alkalommal rendezik meg a Helvéciai futást és Majálist. Április 29-én a vidám hangulat garantált lesz.
Délelőtt a futóké lesz a főszerep. 5 táv közül lehet majd választani. Futva, kocogva vagy ahogy kényelmes, úgy teljesítheted a kiválasztott távot. Nevezési díj és szintidő sem lesz. Közös, zenés bemelegítés lesz a rajt előtt reggel 8 órától.
500 m – Csibefutam (I. korosztály 0-5 év, II. korosztály 6-10 év)
2 km – Rövid táv
5 km – Hetes futam
10 km – Kővágó futam
21 km – Félmaraton
Helvécia Petőfi Sándor Művelődési ház
A 2, 5, 10 és 21 km-es távon célba érkezők egy befutó érmet kapnak a nyakukba. Mind a 4 távon külön díjazzák az első 3 befutót női és férfi kategóriában is. Részben aszfaltos úton és részben földes úton haladnak a távok. Futás közben frissítésre is lesz lehetőség, a 21 km-es távon 3, a 10 km-es távon 2, míg az 5 km-es távon 1. A helyszínen öltöző és orvosi fegyületet várja majd a futókat. A Csibefutam futói érmet és egy kis finomságot kapnak a célban.
– Kézműves foglalkozások, arcfestés, csillámtetoválás
– Mesebusz
– KRESZ pálya
– Royal Rangers program
– mezőgazdasági és egyéb nagy gépek bemutatója
– gyermekműsor
– zenés-táncos műsorok: néptánc, zumba, modern tánc, nótások
– humorista
– országosan ismert előadó
– este utcabál
– ugrálóvár, arcfestés, kemencés lángos, büfék
Részletes programkínálat hamarosan!
Futás 2023
Délelőtt a futóké lesz a főszerep. 5 táv közül lehet majd választani. Futva, kocogva vagy ahogy kényelmes, úgy teljesítheted a kiválasztott távot. Nevezési díj és szintidő sem lesz. Közös, zenés bemelegítés lesz a rajt előtt reggel 8 órától.
Távok
500 m – Csibefutam (I. korosztály 0-5 év, II. korosztály 6-10 év)2 km – Rövid táv
5 km – Hetes futam
10 km – Kővágó futam
21 km – Félmaraton
Rajt-cél helye
Helvécia Petőfi Sándor Művelődési ház
Fontos infók
A 2, 5, 10 és 21 km-es távon célba érkezők egy befutó érmet kapnak a nyakukba. Mind a 4 távon külön díjazzák az első 3 befutót női és férfi kategóriában is. Részben aszfaltos úton és részben földes úton haladnak a távok. Futás közben frissítésre is lesz lehetőség, a 21 km-es távon 3, a 10 km-es távon 2, míg az 5 km-es távon 1. A helyszínen öltöző és orvosi fegyületet várja majd a futókat. A Csibefutam futói érmet és egy kis finomságot kapnak a célban.
Majális programok 2023
– Kézműves foglalkozások, arcfestés, csillámtetoválás– Mesebusz
– KRESZ pálya
– Royal Rangers program
– mezőgazdasági és egyéb nagy gépek bemutatója
– gyermekműsor
– zenés-táncos műsorok: néptánc, zumba, modern tánc, nótások
– humorista
– országosan ismert előadó
– este utcabál
– ugrálóvár, arcfestés, kemencés lángos, büfék
Részletes programkínálat hamarosan!
Árak
Egész évben
Ingyenes