Hetedhét Játékmúzeum - Székesfehérvár
9.7
69 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Székesfehérvár központjában található Hetedhét Játékmúzeum két állandó kiállítással várja a művészet szerelmeseit. Megtekinthetjük itt Moskovszky Éva és édesanyja értékes, Európa-szerte népszerű és elismert polgári játékgyűjteményét, valamint Réber László grafikai munkáit is. A tárlatok megmutatják a látogatóknak, hogy bár szépek a játékok, de nem maguk a tárgyak tesznek boldoggá, hanem azok használata, azaz a játék okoz igazi örömöt.

A Hetedhét Játékmúzeumkiállító tereit nem csak egyszerűen bejárni lehet, hanem részt vehetünk itt családi programokon, múzeumpedagógiai foglalkozásokon, valamint tudományos előadásokon is, az épületben kialakított boltban pedig nosztalgia-játékokat vásárolhatunk.


Moskovszky-gyűjtemény

A Moskovszky-gyűjtemény 1998 óta fellelhető Székesfehérváron, azonban egészen 2011-ig Fehérvári Babaház néven volt ismert és a Szent István Király Múzeum része volt. 2012-ben a város talán legértékesebb építészeti kincsében, a Hiemer-Font-Caraffa épületegyüttesben kapott helyet.

A kiállítás során törekednek arra, hogy a kicsi tárgyakból úgynevezett együtteseket alkossanak, tehát Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet gyűjteményét nem időrendben, vagy stílus szerint rendezik, hanem a játék lényege, folyamata és a szerepjátékok figyelembevételével alakítják ki a kis csoportokat.


Réber Gyűjtemény

Réber László alkotásaival először 2005-ben találkozhatott a székesfehérvári műkedvelő közönség egy csoportos kiállítás keretén belül. Ezt követőn a művész lánya több, mint 1300 grafikát adott a Szent István Király Múzeumnak, melyekből Gartner Petra művészettörténész 2008-ban egy retrospektív tárlatot szervezett a Csók István Képtár épületében. A kiállítást hatalmas érdeklődés övezte és óriási népszerűségre tett szert, így napjainkban már bármikor megtekinthetők Réber László grafikai alkotásai a Hetedhét Játékmúzeumban.


Megközelítés

A Hetedhét Játékmúzeum Székesfehérvár történelmi belvárosában, a Hiemer-Font-Caraffa épülettömbben található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a környéken díj megfizetése ellenében tudnak parkolni, a tömegközlekedőknek pedig valamivel több, mint 5 perc sétával kell számolniuk a legközelebbi buszmegállótól.
 

Hetedhét Játékmúzeum értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 69 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
69 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon kedves személyzet."
Idősebb pár (3 hete)
Magyarország
10
"Igen tartalmas kiállítás már a gyerekjátékokat tekintve is, de ezen felül is kiemelhető a Réber László tárlat az emeleten."
Család kisgyerekkel (5 hónapja)
Magyarország
10
"Gyönyörű. Nem szabad kihagyni!"
Egyéni utazó (6 hónapja)
Lajosmizse

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmények a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-50%
Teljes árú jegytípusból
-100%
Kedvezményes árú jegytípusokból

Árak

Egész évben
Teljes árú belépőjegy
1 000 Ft
Családi belépőjegy (5 fő, max. 2 felnőtt)
2 000 Ft/család
Diák, nyugdíjas belépőjegy
500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Légkondicionált
  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Múzeumpedagógiai foglalkozások

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Amex, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 200 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 900 Ft

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m