Hollókői Szent Márton-templom - Hollókő
9.7
22 értékelés alapján

Bemutatkozás

Hollókő egyik jelképeként tartandó számon a fatornyos Hollókői Szent Márton-templom, római katolikus temploma, melynek felszentelése Szent Márton püspök tiszteletére történt meg. 1889-ben készült, melynek érdekessége, hogy egyszerű, téglalap alaprajzú, vályogból és terméskőből épült templom fából ácsolt tornya szögek felhasználása nélkül készült.

Harangtornya a korábbi templom dongaboltozatú szentélye fölött emelkedik, nyugat felé építették hozzá a templom hajóját, így a szentély a mai templom előterévé alakult. 

Berendezése között fellelhető: egy restaurált Szent Márton oltárképet, és egy, a Felvidékről származó, 17. századi népi faragású Pieta-szobrot is.

Eme kis templom  az Ófalunak a központjában található, innen ágazik el a falurész két utcája. Hollókő világörökségi részeként tartják számon. Ma is gyakran tartanak itt esküvőket.
  • +36 32 388 528

Hollókői Szent Márton-templom értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 22 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
22 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kedves kis templom."
Idősebb pár (4 hónapja)
10
"Hollókő jelképe, egyszerű kis templom, nem sok látnivalóval. A hölgy nagyon kedves volt, aki bemutatta a kistemplomot."
Középkorú pár (1 éve)
Kerepes
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 éve)
Párkány / Štúrovo

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 300 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 600 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 500 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 400 m