Hortobágyi csárda kiállítás - Hortobágy
9.1
7 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Hortobágyi Nagycsárda kiemelt műemlék, kultúrtörténeti és építészeti örökség is egyben. A népi klasszicista épület a 18. században épült, melyet az Alföld leghíresebb, legnagyobb csárdájának és egyben Hortobágy legrégibb építményének tartanak. A kiállítás egész évben várja a kíváncsi vendégeket!



Hortobágyi csárda kiállítás

Az Alföld leghíresebb csárdája, része a nemzetközi Csárdák útjának. A Csárdának kiemelt szerepe volt a korábbi időkben is. Pihenő- és étkező helyként is szolgált. A Hídivásárok alkalmával is fontos szerepet töltött be, hiszen egy jól megkötött üzlet után, tudtak egyet inni a vásárra.
Napjainkban is ezt a funkciót tölti be a helyszín, számos pásztorétel különlegességet fogyaszthatunk, és felfrissíthetjük magunkat egy izgalmas program után.
A kiállítás igyekszik a csárda fő profiljának, a vendégfogadás részét bemutatni. Betekintést nyújt a az 1699-től létező hortobágyi vendégfogadó történetébe és a pusztai közlekedésbe, illetve bemutatja a csárda híres vendégeit is multimédiás eszközökkel, viseletpróbával és fotópontokkal.

 

Hasznos információ

 – A kiállítás jelenleg ingyenesen látogatható. 
 – Pusztai rendezvények alkalmával állomásként, program helyszínként is működik az épület.
 – A bemutatótermet Keddtől Vasárnapig lehet megtekinteni, illetve kiemelt rendezvények alkalmával.

 

Megközelítés

Autóval a 33-as főút irányából a közelíthető meg Hortobágy község. A Csárda a település központjában található a Kilenclyukú híd lábánál. A vonattal érkezők körülbelül 20 perces sétával érhetik el az épületet.

Hortobágyi csárda kiállítás értékelése 9.1 a lehetséges 10-ből, 7 hiteles vendégértékelés alapján.

9.1
Nagyon jó
7 értékelés alapján
  • 86%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
6
"Az ár-érték arány nagyon nincs összhangban. Az étel éppen elegendő."
"Az ételek finomak. Különlegesek. A dísztárgyak csodaszépek."
Szabó Márta - család kisgyerekkel (3 éve)
Kerekegyháza
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (2 éve)
Nagysimonyi
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Gőgh Lajos - középkorú pár (3 éve)
Kolárovo

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
08:00-16:00
szerda
08:00-16:00
csütörtök
08:00-16:00
péntek
08:00-16:00
szombat
09:00-16:00
vasárnap
09:00-16:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 700 m
  • Távolság buszmegállótól: 400 m