Hortobágyi Hídivásár 2024 - Hortobágy
8.9
14 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Hortobágyi Hídivásár országos népszerűségnek örvendő állat-és kirakodóvásár, Hortobágy Község meghatározó éves rendezvénye, valamint páratlan népművészeti termékek árusító helye. A Hídivásáron a Hortobágyi Pásztorkultúra bemutatásra kerül, köszönteni lehet a helyi Örökös pásztorokat és a térség kézműveseit. A vásárra látogatók a nemzeti értéknek számító Hortobágyi Slambucot is kóstolhatják a rendezvény időtartama alatt.


Története

A ma is országos hírű vásár szorosan kötődik a kilenclyukú hídhoz, Móricz Zsigmond azt vallja, hogy “A híd a középpont a Hortobágy megfoghatatlan végtelenségében.”. A híd nemcsak névadója a vásárnak, hanem közismert szimbóluma e sajátosan magyar tájnak, a pusztának, Hortobágynak, Debrecennek és hazánknak. Debrecen városa a nagy kereskedelmi utak kereszteződése miatt hamar jelentős vásározó hellyé vált. A kezdeketkben gulyaszéli vásár szépen lassan a híd mellé húzódott, majd nyárvégi sokadalommal bővült, 1825-ben már a lóvásárt is, 20 évre rá a piacos marhákat is ide hajtják fel. A Tiszántúl legjelentősebb vásárává akkor vált, amikor a vasút megépítését követően 1892-ben hivatalosan is szabadalmazták, engedélyezték évi kétszeri megtartását, szabályozták működését és a híd mellett nem kis költséggel a vásárteret is kialakították. Ettől kezdve a vásár kínálata és forgalma folyamatosan bővült.


2024-es programkínálat

 – Augusztus 18., Vasárnap

08:00-20:00 Országos kirakodó- és kézműves vásár
 - Garagulya Gólyalábas Komédias Kompánia,
 - Szárnyalló Népi Játékok,
 - Vásári kikiáltó

12:00-16:00 Burai Zsiga emléktábla és sétány avatás programok


Fellépők:

Nóta  énekesek

Bangó Margit, Nótár Mary, Szabó Eszter, Burai János, Drágán Lajos, Sarkadi László, Sós Fecó, Simon Erika

Táncdal énekesek

Kökény Attila, Rakonczai Viktor, Nyári Károly, Oláh Gergő, Péter Sramek, Emílió, Burai Renátó, Burai Krisztián, Csonka Miklós, ifj. Csonka Miklós

Prímások és zenekarok

Roby Lakatos, Géza Burai, Burai Róbert, ifj. Burai József, ifj. Burai János, Sárközi Lajos, Sárközi Lajos jr., Suki András, Hankó József, Bangó János, Rácz László, Dani János, Sárközi Rudolf, Bóni Gyula, Oláh Krisztián, Ökrös József, Kökény László, Molnár Róbert

Belépés:1.500 Ft/fő, 18 év alatt ingyenes
 

 – Augusztus 19., Hétfő

Országos kirakodó- és kézműves vásár
 - Betyártanoda-Kelevézek,
 - Garagulya Gólyalábas Komédias Kompánia,
 - Szárnyalló Népi Játékok,
 - Vásári kikiáltó

PusztaFeszt
10:00 - 16:30 Népzenei kavalkád
Bekton Zenekar és a Csíkszentsimoni Ifjusági Zenekar közreműködésével

Belépés: 1.500 Ft/fő, 18 év alatt ingyenes
 

 – Augusztus 20., Kedd

Ünnepi programok
10:00 Kenyérszentelés
11:30 Pásztorfiú koszorúzás
12:30 Swing à la Django koncert
15:00 Bordó Sárkány
17:00 Chrome Rt. Agyagbanda

Országos kirakodó- és kézműves vásár
 - Betyártanoda-Kelevézek,
 - Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia,
 - Szárnyalló Népi Játékok,
 - Vásári kikiáltó

Belépés: 2.000 ft/fő, 18 év alatt ingyenes

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják!


A Hortobágyi Hídivásár napjainkban

A hagyományőrző vásárt minden évben augusztus 20-án, vagy előtte rendezik azóta is. A Hídi vásárt kulturális események, rendezvények kísérik, melyek fő célja a hagyományőrzés. A Hídivásár Hortobágy község központjaban található Vásártéren kerül megrendezésre, ahol ahol az augusztusi ünnepi programon kívül is állandó jelleggel várják a kereskedők a kedves látogatókat kézműves termékekkel, ajándéktárgyakkal és különböző finomságokkal.


Megközelítés

A rendezény központja a Hortobágy Máta major, ahova legegyszerűbben autóval juthatunk el. A parkolás az évben ingyenes lesz. Aki a tömgeközlekedést részesíti előnyben, az a Debrecent és Egert összekötő buszjárattal közelítheti meg a települést.
Vonattal a Debrecen Füzesabony vonalon közlekedő járatok érintik a települést.

Hortobágyi Hídivásár 2024 értékelése 8.9 a lehetséges 10-ből, 14 hiteles vendégértékelés alapján.

8.9
14 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
"Ami miatt odamentünk az a vásári forgatag és az ott kínált kézműves termékek. Ez még is volt kis mértékben. Mert az árusok nagyrésze erdélyi árus volt szokásos sima piaci kínálattal. Ez nem zavar ha kimegyek lakhelyemen a piacra . Nem ezért utaztam 300 km. még használt ruha kínálat is volt. Szerettem volna több kézműves termék lett volna"
"Igazából minden program jó volt, élvezetes"
Középkorú pár (1 hónapja)
Magyarország
10
"Igazi élmény volt, rengeteg kézműves termekkel, látnivalóval"
Középkorú pár (2 éve)
6
"Anyagilag az egyik legdrágább az országban."
Család nagyobb gyerekkel (3 éve)
Budapest

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

augusztus 18. - augusztus 19.
Felnőtt belépő
1 500 Ft/fő/nap
augusztus 20. - augusztus 20.
Felnőtt belépő
2 000 Ft/fő
Egész évben
18 év alatt
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 400 m
  • Távolság buszmegállótól: 200 m