Hullámfürdő - Pécs
8.7
22 értékelés alapján

Bemutatkozás

A pécsi Hullámfürdő a környék egyik legkedveltebb fürdőhelye. Nevét híres medencéjéről, a hullámmedencéről kapta, mely igazán egyedi, tengerparthoz hasonló hangulatot nyújt. A strand és annak környezete tökéletes választás lehet egy kellemes nap eltöltésére akár kicsiknek, akár nagyoknak.


Medencék

A fürdőben nyitott és fedett medencék is kialakításra kerültek. Legnagyobb medencéje a kint található hullámmedence, melynek hőmérséklete körülbelül 25-27 °C. Ezen kívül még egy strandmedence is található a szabad ég alatt. Ahogy kint, úgy beltéren is két darab medence került kialakításra, egy 30 °C fokos tanmedence és egy 27 °C fokos úszómedence.


Szolgáltatások

A pécsi Hullámfürdő három finn szaunával, egy pezsgőfürdővel és egy merülőkáddal rendelkezik. A wellness szolgáltatások mellett a közel nyolcezer négyzetméteres pázsiton több gyermekjáték is található, mint például hinta és homokozó. A fürdőben egy jól felszerelt büfé várja vendégeit, akik ha megéheznek vagy megszomjaznak a hagyományos strandételek- és italok közül választhatnak. A sportolóknak jó hír, hogy kikapcsolódásuk alatt sem kell lemondani az edzőtermi tevékenységről, ugyanis a fürdő épületében két szinten is edzőterem működik.


Gyors információk

Strand nyitva tartása: 9:00–19:00 szezonálisan
Fedett uszoda nyitva tartása: 6:00–21:30
Edzőterem nyitva tartása: 6:00–21:30
Büfé nyitva tartása: 9:00–19:00
Szauna és jacuzzi nyitva tartása: 6:00–21:30 (14:00 és 15:00 óra között takarítás miatt zárva!)


Megközelítés

A fürdő Pécs belvárosától nem messze, a Szigetvár felé vezető főúton helyezkedik el. Az autóval érkezőknek több parkolási lehetőség biztosított a fürdő utcájában, a tömegközlekedőknek a legközelebbi buszmegálló pedig körülbelül 5 perc sétára van.

Hullámfürdő értékelése 8.7 a lehetséges 10-ből, 22 hiteles vendégértékelés alapján.

8.7
22 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Egész napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Tiszta, virágos, kellemes pázsit, kevesen vannak. A hullámok nagyok. Játszótér, strandröplabda, kosárlabda, árnyék, büfé."
Család nagyobb gyerekkel (8 hónapja)
Veszprém
10
"Mosdók állapota."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Budapest
6
"Hideg a víz."
"A hullám szuper"
Család kisgyerekkel (2 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
06:00-21:30
kedd
06:00-21:30
szerda
06:00-21:30
csütörtök
06:00-21:30
péntek
06:00-21:30
szombat
06:00-21:30
vasárnap
06:00-21:30
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Diák kiegészítőjegy családi belépőjegy mellé
920 Ft
Gyermek uszoda/strand belépőjegy (4-14 éves korig)
690 Ft
Felnőtt uszoda/strand belépőjegy
1 500 Ft
Diák (14 éves kor felett), nyugdíjas uszoda/strand belépőjegy
1 000 Ft
Délutáni strandbelépő
Hétfő-Péntek - 15:00 után - 900 Ft
Családi belépőjegy (2 fő felnőtt + 1 gyerek)
3 450 Ft
Gyermek kiegészítőjegy családi belépőjegy mellé
610 Ft
Családi belépőjegy (2 fő felnőtt + 1 diák)
3 820 Ft
Szauna belépő
2 000 Ft
Értékmegőrző jegy
200 Ft
Kabin jegy
520 Ft
Konditerem
1 000 Ft/nap

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 800 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Medencék

  • Beltéri medence: 1 db
  • Szabadtéri medence: 2 db
  • Úszómedence: 27°C
  • Tanmedence: 30°C
  • Gyermekmedence
  • Fedett medence

Gyógyszolgáltatások

  • Elektroterápia
  • Balneoterápia
  • Hidroterápia
  • Mechanoterápia

Wellness szolgáltatások

  • Infrakabin
  • Finn szauna

Helyszíni szolgáltatások

  • Értékmegőrző: fizetős
  • Öltöző
  • Elsősegélynyújtó szolgálat
  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 200 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 900 m
  • Távolság buszmegállótól: 500 m