
Bemutatkozás
Szerettél gyerekkorodban ugrálóvárban játszani? Emlékszel még milyen felszabadító és boldog érzés ugrálni? Akkor bizony ott a helyed A CRAZY5K Sprint miskolci versenyén! Itt lesz alkalmad újraélni a gyerekkori élményeid, sőt még versenybe is szállhatsz!
Május 20-án harmadik alkalommal kerül megrendezésre az akadályfutás Miskolcon a CRAZY5K csapata szervezésében. Mi vár rád? 2 km futás majd 200 méter hosszú óriás felfújható akadálypálya, ahol 19 akadályt kell leküzdeni, természetesen időre.
Nevezés feltétele
– A versenyzőnek az idei évben be kell töltenie a 6. életévet és cipőben minimum 120 cm magasságúnak kell lennie.
– A 9. életévét be nem töltött indulónak felnőtt felügyelet mellett szükséges futnia, mert 1-1 akadály segítséget igényelhet. A felnőtt kísérőnek is saját nevezéssel kell rendelkeznie.
– A 18. év alatti versenyzőknek ki kell nyomtatni a jegyeket és alá kell írattatni a szüleikkel, különben nem vehetnek részt a versenyen.
– A testsúly határ maximum 120 kg.
Fontos információk
– A jegyet nyomtatott formában kell vinni, csak ez ellenében vehető át a karszalag
– Minimum 1 órával hamarabb érkezz!
– Az idősáv módosítható, de csak a helyszínen, módosítási díj fejében
– Csoportos kedvezményt csak online lehet igénybe venni 4, vagy 8 fős csapatok esetében. A mértéke 5%és 10%.
A nevezési díj tartalmazza
– részvételt a versenyen,
– rajtszámot,
– karszalagot,
– aerobikos bemelegítőt,
– egyedi befutóérmet,
– frissítőt (futás végén),
– orvosi felügyeletet,
– ingyenes ruhatár használatot,
– női/férfi öltöző használatát.
Megközelítés
Az akadálypálya ezúttal a miskolci Decathlon előtt kerül felállításra. Autóval könnyen megközelíthető, a szomszédos bevásárlóközpont előtt számos ingyenes parkolóhely van, azonban ezeknek a száma is korlátozott. Így aki teheti annak érdemes a város menetrend szerinti járataival kijutni a helyszínre.