
Bemutatkozás
Jakováli Hasszán dzsámija és a hozzá csatlakozó Minaret hazánk egyik olyan török épületegyüttese, mely eredeti állapotában látogatható még a mai napig is. Nevéből adódoan tudható, hogy Jakováli Hasszán pasa építette körülbelül a 16. század vége felé.
Építészete és története
Jakováli Hasszán dzsámija egyik fő jellegzetessége, hogy Mekka felé van tájolva. A dzsámit a mai napig péntekenként imára használják a helyi muszlimok, valamint kiállítóhelyként funkcionál, ahol a török történeti és művészeti tárgyak, valamint az iszlám vallás története ismerhető meg. 1702 és 1732 között úgynevezett kórházkápolnává alakították át. 1960-as évek elején komolyabb felújításon ment keresztül, melynek keretében mindent visszaállítottak eredeti formájára. 2010-ben - több százéves zárva tartás után - újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt.
Kiállítás
A dzsámiban 1960-70-es években végzett kutatások során előkerült a dervikolostor falának nyomvonala. Jelenleg itt tekinthetők meg a Gázi Kászim pasa dzámijából származó oszlopok, továbbá a tükörteremben az iszlám öt pillérének története tekinthető meg, mint időszaki kiállítás.