Jászberényi Állat- És Növénykert - Jászberény
9.3
30 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Jászberényi Állat- és Növénykert 1979 óta várja látogatóit. A mintegy 4,5 hektárnyi területen elterülő állatkertben az elmúlt években számos fejlesztést végeztek, így korszerű, az állatok igényeinek megfelelő bemutatóterek épültek, amelyek a természetes élőhelyek alapján nemcsak tágasak, de számos környezeti elemmel is rendelkeznek.  Az itt élő állatok élettere nagyban megnőtt azáltal, hogy a nagytestű állatok helyett kisebb élőlények kerültek a helyükre. Így boldogabbak, hiszen egy kényelmes területen élhetnek és a látogatóknak is jó, hiszen láthatják, hogy kicsiben is milyen sokszínű lehet az állatvilág.
2001 óta, Magyarországon egyedülálló módon rendszeresen várják az érdeklődőket különféle látványetetési programokra. 


Állatvilág

Az állatkertben találkozhatunk pingvinekkel, különböző afrikai madarakkal, kengurukkal, hiénákkal, leopárdokkal és sok más álatfajjal is. Az állatkert részeként a területén egy arborétum is található, ahol a kialakított tanösvények segítségével, azokat végigjárva a látogatók különböző növényekkel, madárvédelemmel is megismerkedhetnek.


Zoopedagógia

Látványetetések
Az állatkerti bemutatók mellett izgalmas látványetetések is vannak, ahol még többet tudhatunk meg az előttünk lévő állat mindennapi szokásairól, furcsaságairól. A gondozó szívesen válaszol minden kíváncsi kérdésre.

Pingvin séta
A Jászberényi Állat- és Növénykert egyik legkedveltebb és legkülönlegesebb programja a pingvin séta, amely során a látogatók pingvinek társaságában sétálhatják körbe az állatkert területét. 
 

Szolgáltatások

Játszótér
Egyedi játszótérrel várja a kicsiket az állatkert, mely nem csak szórakoztató, hanem nevelő funkcióval is bír. Ugyanis a kialakításakor az itt élő állatokat vették mintául, így a gyerekek az állatok mozgását utánozva tudnak csimpaszkodni és mászni rajta.
 

Büfé és ajándékbolt
A bejárat mellett található büfében felfrissíthetjük magunkat az állatkerti séta alatt. A kínálatban az üdítők, nasik mellett könnyű ételek is kérhetők.
Az ajándékboltban vidám szuvenírek várnak, ahonnan egy kis darabot magaddal vihetsz emlékül az itt töltött szép nap emlékére.


Jegyvásárlás

A jegyeket online, az állatkert honlapján keresztül is megvásárolhatjuk, illetve személyesen a pénztárakban nyitvatartási időben.
 

Megközelítés

A Jászberényi Állat- és Növénykert a Zagyva partjától nem messze található a Termálfürdő szomszédságában. Az autóval érkezők akadálymentesített parkolóban tehetik le a járműveiket. A legközelebbi buszmegálló 300 méterre van szintén a Fémnyomó utcán található az Eletcrolux megállóban.


 


 

Jászberényi Állat- És Növénykert értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 30 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
30 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Az állatok nagy helyen vannak tartva, látszik, hogy boldogabbak, mint egyéb állatkertekben. Sokféle állat van. Kedves a személyzet is."
Család kisgyerekkel (6 hónapja)
Magyarország
10
"Jól kiépített járdák, babakocsival is jól bejárható, hatalmas fák, árnyékos helyek."
Baráti társaság (7 hónapja)
Taksony
10
"Minden megfelelő volt"
Fiatal pár (1 éve)
Hercegszántó

Nyitvatartás

hétfő
09:00-17:00
kedd
09:00-17:00
szerda
09:00-17:00
csütörtök
09:00-17:00
péntek
09:00-17:00
szombat
09:00-17:00
vasárnap
09:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
3 000 Ft
Regisztrációs belépőjegy (3 év alatt és 75 év felett)
100 Ft
3 év alatt
Ingyenes
Gyermek, diák, nyugdíjas belépőjegy
2 500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Állatsimogató
  • Zoopedagógia
  • Játszótér

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 5.4 km
  • Távolság buszmegállótól: 300 m