Jó éjszakát, Mád! 2024 - Mád

Bemutatkozás

Június 21 és 23. között egy felejthetetlen gasztronómiai és kulturális programra invitálják az érdeklődőket Mád több helyszínére. Az itt élők nem csak őrzik, hanem ápolják is a helyi kuruc hagyományokat, a Rákócziak egykori lakhelyeit, valamint a bortermelők és kézművesek hagyományait.

A Jó éjszakát, Mád program keretében szeretnék bemutatni az ide érkezőknek is azt, amit Magyarország legszebb helyén, a Tokaj-Hegyalján rájuk hagytak. Az ország különböző pontjairól érkező zenészeknek lehetőségük nyílik fellépni a közönség előtt, ők biztosítják majd a jó hangulatot.
És természetesen az a 21 országszerte ismert pincészet is bekapcsolódik a rendezvénybe, akikhez nyugodtan betérhetnek majd egy jó pohár borra. 
 

Mi vár rád a három nap alatt?

 – 21 mádi pincészet,
 – Irodalmi forgatag (Ungváry Krisztián, Fiala Borcsa, Herendi Gábor...)
 – a SVÉT éttermek kínálata (IKON, Anyukám Mondta, Bobajka, Iszkor, Palkonyha többek között)
 – Zenés koncertek (St. Martin, Szabó Balázs bandája, Dés László, Tóth Vera és még sokan mások)
 

Hasznos információk

A jegyek már most elérhetők a Made in Mád oldalán keresztül. Az elővételben vásárolt jegyek kedvezményes áron kaphatók.
A pincészeteknél csak a rendezvény hivatalos poharaiból van mód kóstolni.
Nincs még szállásod? Akkor itt körbenézhetsz, hogy ne maradj le Észak-Magyarország egyik legnagyobb boros rendezvényéről!

2024-es programkínálat


Anna Pincészet - Kossuth Lajos utca 56/A

Nyitvatartás:
06.21-23.: 12:00-20:00
Program: borkóstolás
 

Barta Pince - Rákóczi utca 81-83.

 – Június 21. péntek 

16:00 SVÉT vendég: PalKonyha - Palkonya
– Vendég borászat: Arvay Családi Pincészet.
– Recepció Speciality Coffee Mad.
– INAANI Design Shop.
– Irodalmi Szalon.
22:00 Kollár-Klemencz László - Beszélgetés és zenélgetés 


 – Június 22. Szombat 10:00 - 23:00

10:00 és 13:00 óra között lusta falusi pezsgős reggeli Pauli Zoltánnal
15:00 Borgőzös évszázadok - Kupa Enikő, Kovács Tibor
18:30 Mikor szabad ölni? - Hamlet szellemében - beszélgetés Spiró Györggyel
– SVÉT vendég: PalKonyha - Palkonya
– Vendég borászat: Árvay Családi Pincészet
– Recepció Speciality Coffee Mad
– INAANI design shop
 

Bodnár Pince - Borsay kastély udvar - Rákóczi utca 37.

Nyitvatartás:
06.21.:16:00 - 20:00
06.22.: 10:00 - 20:00
06.23.: 10:00 - 16:00
Program: borkóstolás
 

Borsay kastély udvar - Rákóczi utca 37.

 – Június 22., Szombat

10:00 - 20:00 Hozz egy mosolyt! InDaHouse udvar - Gyereksarok
14:00 -16:00 Fiala Borcsa - a Bodrogközi rém c. könyvbemutató és dedikálás
15:00 - 16:30 Beszélgetős placc: Hátrányos helyzetű gyerekek hatékony támogatása
17:00 - 18:30 Beszélgetős placc: Filantrópia, adakozás
– Csak Design Vásár
 

Borsay kastély/előadóterem - Rákóczi utca 37.

13:00 Karczagi Péter- NoMád Űrutazás/Hol vagyunk a Naprendszerben?
16:30 Molnos Péter művészettörténész - Két gyűjtő egy fedél alatt - Rembrandt, Manet, Renoir és Munkácsy egy Fő utcai palotában.
 

 – Június 23., Vasárnap 

11:00 - 15:30 Gyereksarok
Beszélgetős placc: Hírnév és társadalmi felelősségvállalás
– Csak Design Vásár
 

Czabala Családi Borászat - Magyar utca 28.

A rendezvény ideje alatt borkóstolásra van lehetőség, előzetes bejelentkezéssel: +36209523818
 

Demetervin - Rákóczi utca 57.

Állandó programok mindhárom nap:
– Demetervin Art Collection szoborkerti séta
– Borbemutató, kedvezményes borvásár az új Mád Max tételekből.
– Vendég borász: Áts Károly
– SVÉT vendég: Macok Bisztró - Eger


 – Június 21. péntek 

10:00 - 20:00 St. Martin festményei a tornác tárlaton.
 

 – Június 22., Szombat 

10:00 - 22:00 St. Martin festményei a tornác tárlaton.
11:00 Borzongató könyvek - irodalmi író és olvasó találkozó
13:00 Romantika másképp - irodalmi író és olvasó találkozó
15:00 Helyben írók - irodalmi író és olvasó találkozó
17:00 St. Martin koncert a Délceg színpadon
 

 – Június 23., Vasárnap

10:00-16:00 St. Martin festményei a tornác tárlaton.
 

Édes Mádkám - Rákóczi utca 5.

Nyitva tartás:
06.21-22.: 9:00 - 02:00
06.23.: 9:00 - 20:00


 – Június 22., Szombat

15:30 Dűlőtúra piknikkel (indulás az Édes Mádkámból)
Bor jóga, kincskeresés, street food és bisztró ételek, kézműves házi fagylalt, borkóstoló, koktél különlegességek, hétvégén brunch.
 

Holdvölgy - Árpád utca 13.

 – Június 21., Péntek 

10:00 - 17:00 Borkóstolással egybekötött, interaktív pincetúrák


 – Június 22., Szombat 

Nyitva tartás: 10:00 - 20:00
10:00 órától Kincskereső pincetúrák (6 és 8 boros kóstolók) óránként. Utolsó turnus 17:00.
16:00 órától EXPRESSION hárslevelű vertikális kóstoló a főborásszal, Jákób Biankával és birtokigazgatóval, Jójárt Gergővel (évjáratok: 2020, 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2012) és pincelátogatás.
Részvétel:  15 000 Ft/fő. Előzetes bejelentkezés ajánlott: visit@holdvolgy.com, +36 70 391 4643
– Kültéri kóstoló bár: 11:00 - 20:00 között a birtok teraszán
– SVÉT vendég: Ikon - Debrecen, Bobajka - Tarcal


 – Június 23., Vasárnap 

10:00 - 17:00 Interaktív pincetúrák borkóstolással
 

Juliet Victor - József Attila utca 25.

Nyitva tartás:
06.21.: 14:00 - 21:00
06.22.: 12:00 - 22:00
– SVÉT vendég: Anyukám mondta - Encs
 

Kardos Szőlőbirtok és Supreme BorBisztró - Kossuth Lajos utca 19.

Nyitva tartás:
06.21.: 12:00 - 21:00
06.22.: 10:00 - 21:00
06.23.: 10:00 - 18:00
Borkóstolás, bisztró étlap, asztalfoglalás: +36 70 670 3700
 

Könyv utca - Rakóczi utca

Nyitva tartás:
06.21.: 16:00 - 20:00
06.22.: 10:00 - 20:00
06.23.: 10:00 - 16:00
 

Lenkey - Táncsics utca 29-31

 – Június 22., Szombat 

12:00 - 22:00 Borkóstolás
SVÉT vendég: Iszkor - Mályinka
 

Látogatóközpont - Rákóczi utca 5.

 – Június 21., Péntek

20:00 Szabó Balázs Bandája koncert

 – Június 22., Szombat

20:00 Dés László és barátai koncert, vendég: Tóth Vera
 

Maison Aux Pois - Rakoczi utca 7.

 – Június 21., Péntek 

8:00 - 24:00 Gasztro meglepetések, specialty kávék, kézműves szörpök és Maison Aux Pois borok.
15:00 Gasztro Piknik a kertben sötétedésig
16:00 Mádi Kör - védjegy exkluzív kóstoló - borház
Regisztráció: admin@madikor.hu
17:00 Ungváry Krisztián: Borkereskedelem a XIX. században Tokaj Hegyalján rendezvényterem
18:00 Závada Pál-Dés László: Pár-Beszéd irodalmi zenei műsor-rendezvényterem
19:00 és 20:00 „,Dűlőtúra“ a Máriássy Kúriában: 6 tételes kóstoló előzetes regisztrációhoz kötött: info@mauxp.hu
22:00 - 00:00 Örömtűz - kert


 – Június 22., Szombat 

8:00 - 24:00 Gasztro meglepetések, specialty kávék, kézműves szörpök és Maison Aux Pois borok.
09:00 - 13:00 Reggeli és borpiknik - kert
10:00 - 12:00 Kalandos dűlőtúra és borkóstoló az Urbánon. Regisztráció: info@mauxp.hu, találkozó birtok központnáll!
15:00 - 16:00 Tízparancsolat 2.0 - Herendi Gábor rendező első könyvét hozza - nappali
16:00 - 18:00 Vissza a jövőbe! Borkóstoló eddig még forgalomba nem kerülttételekkel. - borház Regisztracio: info@mauxp.hu, vagy helyszínen
18:00 - 20:00 Bor- es zenei válogatás az udvaron
19:00 - 21:00 Gyertyafényes, 5 fogásos borvacsora - borhaz, Regisztrácio: info@mauxp.hu, vagy a helyszínen
20:00 - 24:00 Örömtűz - kert


 – Június 23., Vasárnap

8:00 - 15:00 Borvásár
09:00 -13:00 Reggeli és bor piknik - udvar
 

MádHill - Árpád utca 35.

Nyitva tartás:
06.21-22.:12:00 - 20:00
06.23.: vasárnap zárva
Pénteken és szombaton a pincészet teljes borkinálata mellett mádi kövön sült zeolitos sós pizza és Rákóczi túrós pohárdesszert is kóstolható.
 

MÁDI A Borbirtok - Vécsei utca 15.

Nyitva tartás:
06.21.: 15:00-20:00
06.22.: 12:00-23:00
06.23.: 10:00-13:00
Mesterségek udvara - kézművesség, és borkóstoló! A gyerekeket külön menüvel várják.
 

Mádi Sajtmanufaktúra - Bernáth Béla út 12.

Nyitva tartás:
06.21., 23.: 11:00 - 17:00 Sajtkóstolás/vásár
06.22.: 11:00 - 19:00 Sajtkóstolás/vásár
 

Mádi Zsinagóga - Rákóczi utca 75.

Nyitva tartás:
06.21.: 9:00 - 16:00
06.22.: zárva
06.23.: 11:00 - 16:00
Zsinagóga látogatás Megyeri Jonatán rabbival
Túrák indulnak: 11:00, 12:30, 14:00
– Nyitvatartási időben Kaufmann-kiállítás a noi karzaton.
 

Művelődési Ház - Rákóczi utca 26.

 – Június 22., Szombat

11:00 Kerekítő manó mondókázója - J. Kovács Judit drámapedagógus vezetésével.
12:00 Mindenki jön valahonnan - Koskovics Éva a Mádról jöttem blog szerzője
14:00 Koltai Robert - Gaál Ildikó - Vetítéssel egybekötött beszélgetés a Koltai 80 című könyv kapcsán
16:00 Dolák-Saly Róbert: Családi gumiszoba - gyerekműsor, ami minden korosztályt mosolyra derít.
 

Pelle Pince - Bercsényi utca 8.

 – Június 21.,  Péntek 11:00 - 21:00

Pezsgőkóstoló és pezsgőpince látogatás: 12:00, 14:00, 16:00, 18:00


 – Június 22., Szombat 10:00 - 22:00

Pezsgőkóstoló és pezsgőpince látogatás: 10:00, 13:00, 18:00
14:30 - 15:30 Mit esztek ti otthon Mannát? - Rubin Eszterrel Koskovics Éva beszélget
16:00 - 17:00 Ungváry Krisztián történész, kutató-professzor -író-olvasó találkozó


 – Június 23., Vasárnap 10:00 - 16:00

Pezsgőkóstoló és pezsgőpince látogatás: 10:00, 12:00, 14:00
SVÉT vendég: Horgonyzó Kisvendéglő / Tiszalök
Recepció Coffee - Vécsei utca 3.
Specialty kávékülönlegességek, sütik
 

Református Egyházközség Pince - Táncsics utca 52.

Nyitva tartás:
06.21.: 16:00 órától borkóstolás
06.22.: 14:00 órától borkóstolás
06.23.: zárva
 

Royal Tokaji - Rákóczi utca 35.

 – Június 22., Szombat 12:00 - 20:00

14.00, 18:00 órakor Vezetett pincetúrák a XIII. századi történelmi pincében, maximum 12 fős csoportokkal. Gyülekezés a Royal Tokaji udvarán a kijelölt gyülekezőhelyen, előzetes regisztráció nem szükséges.
16:00 - Tematikus kóstoló a Royal Tokaji kóstolótermében Varga Máté borász vezetésével. Résztvevők száma maximum 10 fő. Előzetes regisztráció szükséges, melyet a royal@royal-tokaji.hu e-mail címen kell jelezni.
Téma: A dűlők két arca - kiemelt első osztályú és első osztályú dűlők bemutatása a dűlőkröl származó száraz borokon és 6 puttonyos aszúkon keresztül.
Gasztro vendég: Barátki Lóránt (GASZTROKAKAS)
 

Sichermann Ház - Rákóczi utca 43.

Sichermann kiállítás
Mád - New York - Sichermann Franciska fantasztikus története,

Nyitva tartás:
06.21.: 16:00 - 18:00
06.22.: 10:00 - 18:00
06.23.: 10:00 - 16:00
 

Szarkaláb Bisztró és Szarka Pince - Magyar utca 65.

 – Június 21.,  Péntek 12:00 - 22:00

Bisztró étlap, Szarka Pince borainak kóstolása
Délután bográcsos csülökpörkölt


 – Június 22., Szombat 12:00 - 23:00

Bisztró étlap, Szarka Pince borainak kóstolása
10:00 6 boros kóstolóval egybekötött dűlőtúra
Ára: 6 500 Ft/fő, Előzetes regisztráció telefonon: +36 20 966 8541. Gyülekezés: a Bisztrónál (Magyar utca 65.)
14:00 Osztriga bár (a készlet erejéig)


 – Június 23., Vasárnap

9:00 - 12:00 Sunday Brunch
12:00 - 17:00 Bisztró étlap
 

Szent Tamás Dűlő (tető) -

 – Június 22., Szombat

00:00 - 01:00 Pezsgős távcsöves észlelés a szabad ég alatt
Csoportos indulás a Szent Tamás tetőre: 00:00-kor a Látogatóközpont elől, (Rákóczi utca 5.)
 

Szepsy E-bike Dűlőtúra

 – Június 22., Szombat

10:00 Indulás: Látogatóközpont - Rakoczi utca 5.
Ára: 20.000 Ft/fő
Regisztráció: szepsyvinery@gmail.com

 

Takács Pince - Batthyány utca 35.

 – Június 21.,  Péntek

16:00 - 20:00 Nyitott pince, borkóstolás


 – Június 22., Szombat

15:00 - 00:00 “Dolce Vita”- egész napos borkóstolással
– Mádi Aperol Spritz
– Olasz Desszertek: Szabó Annamária
– Olaszos ételek: Miskolci Dz Burgers
– Sajtstand- PasztorSajt


 – Június 23., Vasárnap

10:00 - 12:00 Kedvezményes borvásár
 

Tokaj Classic - Rákóczi utca 45.

Nyitva tartás:
06.21-23..: 12:00 - 20:00, Borkóstolás és finom falatok
 

Tokaji Borbarátnők Boltja - Rákóczi utca 59.

Nyitva tartás:
06.21.: 10:00 - 20:00
06.22.: 10:00 - 22:00
06.23.:10:00 - 16:00
– Demetervin Art Collection szoborkerti seta
– Borbemutató, kedvezményes borvásár az új Demetervin Mád Max tételekből.


Veze Birtok - Batthyány utca 22.

 – Június 22., Szombat

16:00 - 22:00 Borkóstolás
18:00 és 20:00 órától Borkvíz (előzetes regisztráció szükséges az info@veze.hu e-mail címen)


Zsirai - Batthyány utca 28.

Nyitva tartás:
06.21.: 16:00 - 22:00
06.22.: 12:00 - 22:00

Aszú vs. szikvíz - Hungarikumok egymás közt:

Bérczessy Gergely és Fejérvári Gergely Fröccskönyv című könyvének hegyaljai bemutatója.Beszélgetés az írókkal, akik aztán dedikálnak is. A kötet kedvezményes áron megvásárolható.
Kis magyar borsznobkalauz - Fejérvári Gergely, P. Szathmáry István
SVÉT vendég: Páskom 1802 Gasztroműhely / Lajoskomárom
 

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják!

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

április 4. - május 30.
Early Bird belépő 06. 21-23.
8 000 Ft
Egész évben
Teljes árú belépő 06. 21-23.
9 000 Ft
Jegyek a helyszínen
10 000 Ft
Vasárnapi jegy
2 000 Ft
Riedel Furmint pohár
3 000 Ft
Gravírozott kóstolópohár
1 000 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 300 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.4 km
  • Távolság buszmegállótól: 700 m