Jósvafői Tengerszem - Jósvafő
9.6
308 értékelés alapján

Bemutatkozás

Szinte mindegy merre visz az út az Aggteleki Nemzeti Park területén, az ember szebbnél szebb látnivalókba botlik. A terület minden ékessége közül azonban kiemelkedik Jósvafő és közvetlen környezete, amely karakteressége és kápráztató látványa miatt tömegével hódítja meg magának a turisták szívét. Az itt töltött idő élményét tovább színesíti a falu határában fekvő mesterséges tavacska, a Jósvafői Tengerszem.

A Jósvafői Tengerszem története

A Jósvafői-tengerszemet hazánk legnagyobb vízhozamú forrása, a Jósva táplálja hűs, tiszta vizével. Az 1840-es évektől kezdve még egy malom működött itt, a 20. század elején pedig villanytelepet is húztak a vízfolyásra, ez felelt a település áramellátásáért. Végül 1942-ben hozták meg a döntést, hogy a forrást mesterséges úton felduzzasztják, így jött létre ez a szépséges, emberi kéz alkotta tó.

Miskolctól körülbelül 60 kilométerre található ez a bájos település, ami 1999 óta műemlékvédelem alatt áll építészeti remekei miatt. Jósvafő páratlan hangulata, mely azonnal rabul ejti a szűk völgy vándorait, főként a községet átszelő 4 pataknak köszönhető. A kőmedrekbe terelt patakok lágy csobogása szinte varázsütésre feledteti el az érkezőkkel a városi élet szürke zaját.

​Látnivalók

Egy buja erdei ösvény vezet a víztömeghez, aminek tükre felett mintha egymásért nyújtóznának a partot szegélyező fák. A tó felszínének egy részét sűrű békalencse borítja, de ezt leszámítva a vize kristálytiszta és szemet gyönyörködtetően smaragdzöld. A tó délkeleti részén egy nagy kiterjedésű stég várja az arra járókat. Érdemes tél idején is ellátogatni ide, hiszen a zimankós időben ezt a helyet tűzik ki gyülekezőpontként a környék vízimadarai, például a kormorán. 

Aki kimondottan túrázni érkezett, annak érdemes nekivágnia a tó mellett futó tanösvénynek. A terület apró fahídjain járva hamar megüti a természetjárók fülét egy vízesés halk zubogása, ami egy kővel kirakott gáton csobog le. A barangolás során kis szerencsével vízi rigót, hegyi billegetőt és akár foltos szalamandrát is lencsevégre lehet kapni. 

Jósvafői Tengerszem értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 308 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
308 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Ha erre jársz, szánd rá azt az 1 órát. Nem túl nagy, de nagyon szép."
Csoport (3 napja)
10
"Szép kirándulóhely"
- család kisgyerekkel (3 hónapja)
10
"Nyugalom , csend."
- középkorú pár (5 hónapja)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 6 km

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 200 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 500 m