Kanizsai Dorottya Múzeum - Mohács

A Kanizsai Dorottya Múzeum új épülete „A pécsi Európa Kulturális Fővárosa 2010 programhoz kapcsolódó fejlesztések megvalósítása” keretében, 2012-ben lett átadva. A következő esztendőben megnyílt a látványtár, majd 2014-ben megrendezésre került az új állandó kiállítás, amelyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma összesen 20 millió forintnyi támogatást nyújtott.
Mohácsot nemcsak a Duna köti össze Európával, hanem az is, hogy a Kanizsai Dorottya Múzeum 1975 óta a magyarországi déli szláv népek bázismúzeuma, tehát Mohács több kultúra találkozási pontja. A Duna parti városban már évszázadok óta élnek békésen egymás mellett különböző anyanyelvű és vallású népek. E sokszínűség kialakulásában jelenetős szerepet játszott az oszmán-törökök európai térhódítása, illetve a visszaszorításukat követő betelepítések. A „Népek találkozása a mohácsi Dunánál” című új állandó kiállítás, az intézmény helytörténeti és néprajzi gyűjteményének segítségével több nép, nemzetiség, kultúrájából ad ízelítőt, illetve azt kívánja bemutatni, hogy az Oszmán Birodalom balkáni terjeszkedésének, valamint Magyarországról való visszaszorításának milyen lenyomatai foghatók meg a városban, s ennek szép példája az immár a Világ Szellemi Kulturális Örökségének Reprezentatív listáján szereplő mohácsi busójárás is. A kiállításban egyaránt megtekinthetők a busókon kívül a régi és újabb típusú maszkok, kézbe vehetők a busófelszerelés eszközei, valamint két filmen, egy a régmúlt időket idéző és egy mai busójárás.
Az állandó kiállítás mellett egy látványtár is megtekinthető, melynek földszinti részén a népi ruhatárolás bútoraiból látható egy válogatás, míg a galérián a mohácsi kerámiákból.
Az ácsolt ládák vagy szökrönyök képviselik a régebbi kort, és szinte minden népcsoportnál ismertek voltak. Díszítésük geometrikus alakzatokból, csillagokból és hullámvonalakból áll, melyeket karcoltak és gyakran fekete vagy sötétebb barna színnel emeltek ki. Anyaguk tölgy-, vagy valamilyen más keményfa, készítőik ácsok voltak. A komáromi festett ládák viszont fenyőfából készültek, asztalosok készítették őket  és általában maguk is festették. A raktárba látható festett ládák közül 3 db a 18. század végén készült.
A festett ládákat váltották fel a ruhásszekrények. A váltás vidékenként és népcsoportonként más-más időben történt, és egy-egy típus gyakran jellemző volt egy-egy tájegységre is.
Mohács népi agyagművességét elsősorban a fekete edények tették híressé. A 18-19. században a helybeli fazekasok és kályhások mellett, legnagyobb számban a fekete edényt készítő korsósok dolgoztak. A máztalan fekete edények – korsók, kanták, mozsarak, víz-és tésztaszűrők, stb. – százait egykor főleg Dunán szállították nagy piackörzetbe és a Balkánra. A hagyományos mohácsi égetet agyagedény, de főleg a fekete, formakincse számos archaikus vonást – hódoltsági és balkáni hatást – egyaránt megőrzött. Az edények fekete színét égetéskor, a kemence lefojtásával, ún. redukcióval nyerték. Ezt a kora középkortól ismert technológiát napjainkig megőrizték. A látványtárban az intézmény régi gyűjteményes darabjain felül, Horvát János és fia László, valamint a későbbi mesterek mázas, illetve fekete agyagedényeiből is látható egy válogatás.