Karmelita kolostor - Budapest

Bemutatkozás

A Budai Várnegyedben található Karmelita kolostor kalandos történetet tudhat a háta mögött. A 18. század végén felhúzott épület előbb a karmelita felekezet tulajdonában volt, majd hosszú évtizedekig Várszínházként ismerték. Napjainkban a Miniszterelnökség központi hivatalának ad otthont.


Története

A kolostor történelmének első fejezete az 1200-as évek végére tehető, amikor még a ferences rend birtokolta a telket. A felekezet templomát a török haderők 1541-ben porig rombolták, a helyére pedig szerájt és mecsetet állítottak. Buda visszafoglalása során újra a földdel tették egyenlővé a területet. 1693-ban a karmeliták kaparintották meg, akik 1763-ra készültek el a kolostor épületével. A színházzá alakítás ötlete II. József fejéből pattant ki, hogy a Budára telepített tisztségviselők kedvére tegyen.


Várszínház

Az épület átalakításával a kor egyik ragyogó elméjű tudósát, Kempelen Farkast bízták meg, aki sakkautomatájával tett szert világhírnévre. A renoválásnak köszönhetően barokk és klasszicista sajátosságok kerültek főhomlokzatára. Belső tere 17 méter széles, a 19 méter mély színpad pedig az egykori főoltár helyére került. Alsó két emeletén 33 kétszemélyes páholyt emeltek. Az első előadást 1787-ben tartották, 1800-ban pedig Ludwig van Beethoven adott nagy sikerű koncertet a budai közönségnek.

A 19. század során a magyar színjátszás központjává nőtte ki magát, 1870-ben pedig a Nemzeti Színház kamaraszínháza lett. A második világháború alatt raktárként hasznosították, a főváros második ostroma alatt jelentős károkat szenvedett. A javítási munkákat Kékesi László tervei alapján valósították meg. 2001-ben a Nemzeti Táncszínház tulajdonába került. 2016-ban teljes körű felújításon esett át és mind a mai napig Miniszterelnökség kabinetirodájának ad otthont.

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 100 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 600 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m