Károlyi-kastély - Fehérvárcsurgó
9.3
86 értékelés alapján

Bemutatkozás

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély 1844-ben épült neoklasszicista stílusban. A kastélyt a gróf Károlyi család birtokolta, akik az 1800-as évek elején szereztek maguknak jelentős politikai befolyást Magyarországon. A családnak 1944-ben el kellett hagynia az épületet, a II. világháború alatt és után a hely különböző funkciókat látott el.

Az államosítást követően volt üdülő, gyermekotthon és katonai bázis is. A hatalmas épületben ma az egykori gazdag arisztokrácia életének emlékeit lehet látni, beleértve a nagyobb közösségi teret, ahol az ételeket szolgálták fel és a társasági életet élték, valamint azokat a szobákat, ahol az uralkodók és a családtagok tartózkodtak.

A Károlyi-kastélyban jelenleg múzeum működik, amely bemutatja a Károlyi család életét és tevékenységét, valamint a magyar történelem egyes időszakait is. A múzeumhoz tartozik egy 50 hektáros kastélypark és arborétum is, ahol sétálva számos gyönyörű fát és bokrot, valamint a kastély egykori kertjének maradványait is megcsodálhatják a látogatók a 100-170 éves őshonos és egzóta faállománnyal, csónakázó tóval és gloriettel.

A kastély és annak egész területe számos kulturális program helyszínéül szolgál, többek között kiállításokat, koncerteket, előadásokat, gasztronómiai eseményeket rendeznek meg az elegáns épületben és parkjában. A helyszínen hotel és étterem is működik, ahol kényelmes szobákkal és a' la carte étlappal várják a vendégeket és páratlan gasztronómiai élményt nyújtanak számukra.


Megközelítés

A Károlyi-kastély Fehérvárcsurgón a foci pálya közelében található, könnyen megközelíthető helyen. Elsősroban autóval érdemes ellátogatni az épülethez, hiszen a helyszínen ingyenes a parkolás, a legközelebbi buszmegálló viszont 1 kilométerre van.
 

Károlyi-kastély értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 86 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
86 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
"Pont szilveszter napján volt zárva!"
- baráti társaság (3 hónapja)
10
"Lehet piknik kosarat kérni a recepción és kiülni a kastélykertbe"
Fiatal pár (8 hónapja)
Magyarország
10
"Térítésmentesen látogatható a park"
Család kisgyerekkel (8 hónapja)
Budapest

Nyitvatartás

hétfő
10:00-18:00
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt kastélylátogatás belépőjegy
3 000 Ft
Felnőtt csoportos kastély látogatás belépőjegy (10 fő felett)
2 500 Ft/fő
Nyugdíjas, diák kastély látogatás belépőjegy
1 500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
  • Wifi
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: étterem

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m