Károlyi Kastély - Parádsasvár
Bemutatkozás
A Károlyi-kastély a Heves megyei Parádsasváron található, a Mátra hegység északi oldalán. Jelenleg szállodaként működik és ideális helyet biztosít nagyobb rendezvények, például esküvők szervezésére.
A kastély birtoka több nemesi család kezében is megfordult, mint például a Rákóczi vagy a Grassalkovich család. 1825-ben Kaán Henrik Sámuel társával bérbe vette a birtokot, akiknek fejlesztései során a település az ország leghíresebb fürdői közé tartozott.
Gróf Károlyi György 1847-ben vásárolta meg a birtokot, aminek később, halála után fia, gróf Károlyi Gyula lett a haszonélvezője. A kastély építtetője, gróf Károlyi Györgyné Zichy Karolina egyike volt a reformkori főúri társasági élet szép asszonyainak. 1882-ben építtette meg Sasvár névre hallgató kastélyát a Károlyi-család ügyes építészével.
A Károlyi-kastély egy épületegyüttes, amely három részből áll, amik egy U alaku udvar három oldalán helyezkednek el. Ybl Miklósnak egy egyszerű, de hatalmas fürdőépületből kellett egy elegáns, kényelmes főúri kastélyt varázsolnia.
A kastély földszintjén a vendégeknek elhelyezett tér, a fogadó, a szalon és az ebédlő nem voltak valami tágasak. Ez annak köszönhető, hogy a kastélyt úrnője 64 éves korában építtette és valószínűleg nem a nagy társasági események megrendezésére tervezte.
1890-tól gróf Károlyi Mihály birtokába került a kastély. Az ellene indított perben született ítélet alapján birtokait az állam elvette. A két világháború közötti időszakban a kastély állami üdülő lett kormányüdülő jelleggel.
A rendszerváltás után helyreállították, csak a bejárati előcsarnoka és a főlépcsőház tekinthető történelmi emlékműnek, a kastély többi részét az 1998 óta benne működő szálloda alakította ki igényei szerint.
A Károlyi Kastély megközelítése mind autóval, mind tömegközlekedéssel nagyon egyszerű. A helyszínen fizetős parkoló elérhető, a legközelebbi buszmegálló pedig közvetlenül az épület előtt található.
A Károlyi-kastély története
A kastély birtoka több nemesi család kezében is megfordult, mint például a Rákóczi vagy a Grassalkovich család. 1825-ben Kaán Henrik Sámuel társával bérbe vette a birtokot, akiknek fejlesztései során a település az ország leghíresebb fürdői közé tartozott.Gróf Károlyi György 1847-ben vásárolta meg a birtokot, aminek később, halála után fia, gróf Károlyi Gyula lett a haszonélvezője. A kastély építtetője, gróf Károlyi Györgyné Zichy Karolina egyike volt a reformkori főúri társasági élet szép asszonyainak. 1882-ben építtette meg Sasvár névre hallgató kastélyát a Károlyi-család ügyes építészével.