
Bemutatkozás
Budapest belvárosában található az egyemeletes, klasszicista stílusú Károlyi-palota. Ezen épületet egykor, az 1830-as években Károlyi György építtette, akiről a palota elnevezését is kapta.
Ma már nem rezidenciaként működik, hanem a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ad otthont. Emellett az épületben rendezvények is megtarthatóak, mégpedig olyan cégeknek, intézményeknek, akik impozáns környezetben szeretnék megtartani konferenciáikat, tudományos előadásaikat, könyvbemutatóikat és egyéb, különféle rendezvényeiket. A palotához eredetileg egy csodás park is tartozott, mely leválasztásra került az épülettőt, és ma közparkként funkcionál.
A palota a főváros V. kerületében került megépítésre, ahol a Károlyi utca, a Ferenczy utca a Károlyi-kert, és a Henszlmann utca határolják. Mivel a belvárosban helyezkedik el a Károlyi-palota, ezért meglehetősen könnyedén megközelíthető. Gyalogosan például 5-10 perces sétával a Kálvin térről, a Ferenciek teréről illetve az Astoriától elérhető. Közvetlenül a palota előtt található egy MOL Bubi kerékpár-állomás is, azok számára akik a sportos közlekedést részesítik előnybe.