
Kemény Dénes Városi Sportuszoda - Miskolctapolca
Bemutatkozás
A Kemény Dénes Városi Sportuszoda Miskolcról Miskolctapolcára vezető út mellett, az egyetemi campus határában helyezkedik el. 2007-ben egy építészeti pályázatot írtak ki az uszoda tervezésére, így 2008 nyarán építését el is kezdték. Az elkészült uszodát 2009 októberében, a magyar vízilabda válogatott fellépésének keretén belül adták át.
A Kemény Dénes sportuszoda alkalmas országok szintű sportrendezvények megszervezésére, óvodai és iskolai úszásoktatások lebonyolítására, valamint a helyi lakosok úszás szükségleteinek kielégítésére. Versenysport és utánpótlás lehetősége is biztosított, mind az úszó, mind a vízilabda sportág területén.
Az uszodában két medence található, az egyik egy 50 x 25 méteres, 26-27 °C fokos, 10 pályás versenymedence, a másik pedig egy 25 x 11 méteres, 80 centiméter mély, fokozatosan mélyülő tanmedence, aminek hőfoka 31-32 °C fok.
Az uszoda felépítése úgy lett megtervezve, hogy az tökéletesen beleilleszkedjen a tájba, ennek köszönhetően az épület köré egy tavat alakítottak ki, valamint összedolgozták az épületet az északi dombbal. Ez a két szempont tette lehetővé a már meglévő és a tervezett sétautak gyalogos rendszerré tételét, az épületet és a környezetet bevonva.
A medencecsarnok építésekor a fő cél az volt, hogy természetes fény kapjon és kapcsolatban legyen a környezettel, ezért is került az épületet körülölelő tó kialakításra, ami egy üvegfalon keresztül látható az uszodából.
Az uszodában finn és infraszauna is található, ugyanis az egészség megőrzés érdekében fontos szerepet játszik a szauna. Jótékony hatásai, hogy méregtelenít, egyben fogyaszt és alakot is formál és még a bőrt is szebbé teszi. A szauna mellett a kialakított szoláriumot is igénybe vehetik, ami nem csak testi, de lelki felüdülést is biztosít.
Funkciója
A Kemény Dénes sportuszoda alkalmas országok szintű sportrendezvények megszervezésére, óvodai és iskolai úszásoktatások lebonyolítására, valamint a helyi lakosok úszás szükségleteinek kielégítésére. Versenysport és utánpótlás lehetősége is biztosított, mind az úszó, mind a vízilabda sportág területén.
Medencék
Az uszodában két medence található, az egyik egy 50 x 25 méteres, 26-27 °C fokos, 10 pályás versenymedence, a másik pedig egy 25 x 11 méteres, 80 centiméter mély, fokozatosan mélyülő tanmedence, aminek hőfoka 31-32 °C fok.
Kialakítása
Az uszoda felépítése úgy lett megtervezve, hogy az tökéletesen beleilleszkedjen a tájba, ennek köszönhetően az épület köré egy tavat alakítottak ki, valamint összedolgozták az épületet az északi dombbal. Ez a két szempont tette lehetővé a már meglévő és a tervezett sétautak gyalogos rendszerré tételét, az épületet és a környezetet bevonva. A medencecsarnok építésekor a fő cél az volt, hogy természetes fény kapjon és kapcsolatban legyen a környezettel, ezért is került az épületet körülölelő tó kialakításra, ami egy üvegfalon keresztül látható az uszodából.
Szolgáltatások
Az uszodában finn és infraszauna is található, ugyanis az egészség megőrzés érdekében fontos szerepet játszik a szauna. Jótékony hatásai, hogy méregtelenít, egyben fogyaszt és alakot is formál és még a bőrt is szebbé teszi. A szauna mellett a kialakított szoláriumot is igénybe vehetik, ami nem csak testi, de lelki felüdülést is biztosít. Árak
Egész évben
Úszójegy
Hétfő-Péntek - 06:00 után - 1 100 Ft
Gyermek belépőjegy
700 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt + 2 gyerek)
4 400 Ft
Felnőtt belépőjegy
1 600 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
1 200 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt + 1 gyerek)
3 600 Ft