Kerekes Pince - Balatonalmádi
9.7
15 értékelés alapján

Bemutatkozás

Azt mondják, a jó bor összehozza az embereket. A Kerekes Pince esetében legalábbis biztosan így van, hiszen árnyékos terasza jóízű beszélgetések és meghitt vacsorák gyakori színtere. A Balatonalmádi szőlőhegyén pihenő birtok azzal tűnik ki a térség borozói közül, hogy a kitűnő vinotéka palackjain túl egyedi gasztrokalandban is részesíti vendégeit.

A kertvendéglő közösségi térként is megállja a helyét, mivel szívesen adnak otthont céges és családi rendezvényeknek, borkóstolóknak és akár még egy igazi falusi disznótorosnak is. Mivel a helyi zenészek a borterasztól megihletődve sokszor dalra fakadnak, érdemes figyelemmel követni a közösségi oldalukat.


Története

A Kerekes Pince minden ízében családi vállalkozás, aminek a története egészen a 80-as évekig nyúlik vissza. Kerekes András édesapja ekkor vásárolta meg az idilli környezetben álló, erdőszéli földszeletet. Pár évre rá pincével és présházzal is kiegészült a birtok, onnantól pedig már nem telt sok időbe, hogy saját borral rukkoljanak elő. A terület kezdetben csak borozóként funkcionált, de a búbos kemence és a faszenes grillező adottságait kár lett volna sokáig kihasználatlanul hagyni, így egy kertvendéglővé avanzsálódott. Napjainkra már az északi part egyik legszínvonalasabb étlapjával büszkélkedhetnek.


Étterem

Az ételek prémium minőségben, szemrevaló tálalással kerülnek a konyhából a vendégek asztalára. Az étlap hangolása során fontos szempont a szezonalitás, így az éppen rendelkezésre álló zöldségeket és gyümölcsöket gyakran új, meghökkentő ízpárosításokban mutatják be. Okosan ötvözi a hazai és a nemzetközi gasztronómia sajátosságait, így minden betérő talál majd a fogára való finomságot. Remek kézműves borok és a régió pincéinek legjobb palackjai segítenek egekig emelni a hangulatot.


Megközelítés

A Kerekes Pince Balatonalmádinál található, így még Budapestről is megéri leautózni egy  ebédre. A 71-es utat követve a helyi Református templomnál kell áttérni a Thököly utcára. A következő elágazást egy hasonló építmény, a Loyolai Szent Ignác-templom jelöli, innen a Veszprémi út vezet tovább. Némiképp nehezebb észrevenni a Kisberényi út vonalát, de ha sikerrel veszik a kanyart, akkor körülbelül 1 kilométer után már csak a Vödörvölgyi utcát kell megtalálni ahhoz, hogy egyenesen az úti célhoz jussanak a látogatók. 

Kerekes Pince értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 15 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
15 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon hangulatos kerthelyiség, szép kilátással. Vannak fedett részek is, eső esetére. Kellemes, rövid, szezonális étlap, finom, igényesen elkészített, de nem túlontúl sznoboskodó ételek, megfelelő áron. Kedves, ügyes, rugalmas személyzet."
Jakab-Valkai Glória - család kisgyerekkel (2 éve)
Ráckeve
10
"Nagyon-nagyon kedves a személyzet még a nap végén is."
Fiatal pár (3 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Wercz Viktor - középkorú pár (8 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
12:00-21:30
szerda
12:00-21:30
csütörtök
12:00-21:30
péntek
12:00-21:30
szombat
12:00-21:30
vasárnap
12:00-21:30
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
A számla végösszegéből

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 3.1 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német

Helyszíni szolgáltatások

  • Terasz/kerthelyiség
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Napi menü

Hely jellege

  • Barátságos

Konyha jellege

  • Magyaros
  • Európai

Speciális étrendek

  • Vegetáriánus

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 6.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 3.1 km