Kéz-kilátó - Felsőtold

8.8
5 értékelés alapján
15 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Felsőtold és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A Felsőtold és Hollókő között rejtőző Kéz-kilátó békés környezetben, gyönyörű panorámával várja a kirándulókat. A fából készült kilátó nemrég épült fel, egyelőre nincs róla sok információ, táblák és turistatérképek sem jelölik. Az aprólékosan kidolgozott építményre a csukló irányából 4-5 lépcsőfokon lehet fellépni, a hüvelykujj pedig meg is mászható.

Története

A környéken több halad túraútvonal át, melyek gyerekekkel is jól járhatóak, köztük például az Országos Kéktúra vonala. Az alkotás a Farkaskútvölgy ötlete alapján jött létre. Szerettek volna valami maradandót létrehozni, és a túrázóknak egy olyan helyet biztosítani, ahonnan belátni a környéket és a Cserhát vonulatait. A kilátó készítője Csíkszentmihályi Benjámin.

A Kéz-kilátó hidat képez a nagyközönség számára ismeretlen Felsőtold és a Világörökség részeként jegyzett Hollókő települése között. 

Megközelítés

Az autóval érkezők a falu központjában, a Széchenyi utca 29. szám alatt elterülő 60-80 férőhelyes földes parkolót vehetik igénybe. Könnyű lesz megismerni, hiszen egy fehér kápolna található a szomszédságában. A kilátó gyalogosan nagyjából 30 perc alatt közelíthető meg. Mivel helyenként jelentős emelkedők vezetnek felfelé, kisgyerekkel tovább tart majd a túra.

Kéz-kilátó értékelése 8.8 a lehetséges 10-ből, 5 hiteles vendégértékelés alapján.

8.8
5 értékelés alapján
  • 80%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni leginkább
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Gyönyörű turisztikai hely s kilátás"
Hegedűs Kamilla - egyéni utazó (1 hónapja)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
László Lukács - középkorú pár (ma)
4
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Munkatársak (6 napja)

Nyitvatartás

Mindig elérhető
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 3.2 km
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 2 km
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 1.6 km