Kiserdő - Balatonfüred
9.6
152 értékelés alapján

Bemutatkozás

Balatonfüredi Kiserdő, melyet a város tüdejének is szoktak nevezni, bármely település ékét képezné. A hatalmas alapterületű park, fákkal, színes növényekkel, játszótérre és kondiparkkal várja a kikapcsolódni vágyókat.

A park területén található egykori színház romjait restaurálták, így már arculatába teljes mértékben illeszkedik. A terület szomszédságában kialakításra kerültek pihenőterek, sakkasztalok, esőbeállók, vizesblokkok és a sport szerelmeseinek nagy örömére, egy teniszpálya is.


Története

A több mint 200 éves park létrehozásában Johann Schilson báró segített. A park megépítésére 1790-ben került sor, mely akkori szerepe szerint angolkert volt. A területének új ízlés szerinti felújítását nem sokkal később, 1830–40-es években, végezték el. Ennek utólagos része volt, az 1877-ben elkészült fenyves az északi részen, amelynek első fáját Simon Zsigmond tihanyi apát ültette.

Mindezek után több évtizedig érintetlen maradt a park, csupán karbantartási munkálatok végeztek rajta. Az idő múlásával a park és környezetének bővülése folyamatossá, és egyre nagyobb üteművé vált, melynek eredményeképp elért a mai ősfás parkig. A fejlődés a Kiserdő arculatán a 200 év alatt nem változtatott. Csodás ősfáival a park ma műemlék jelentőségű, helyi védettség alatt álló terület.


Megközelítés

A Balatonfüred üdülvárosában található csodás, 9,5 hektáros park a szívkórháztól mindössze néhány méterre fekszik, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a környéken fizetős parkolóban tudják hagyni a járműveket, a tömegközlekedők pedig mindössze 3 perc sétával eljuthatnak a legközelebbi buszmegállóhoz.

Kiserdő értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 152 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
152 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"nagyon jó a játszótér kis gyerekeknek"
Idősebb pár (1 éve)
Budapest
10
"Nagyon szeretek itt sétálni."
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Kapuvár
10
"Nagyon szep"
Monika Holečková - család nagyobb gyerekkel (2 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 1 km
  • Akadálymentesített

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 1 km