Kiskörei Hallépcső - Kisköre
Bemutatkozás
Kisköre községében található a helyi látványosság, a Kiskörei Hallépcső. Ezen attrakció a Kiskörei Vízerőmű duzzasztóműve mellett kapott helyet, melyet 2014-be nyitottak meg a nagyközönség előtt. A Hallépcső megépítésének célja volt, hogy olyan ökológiai folyosót hozzanak létre, mely biztosítja a a vízi élőlényeknek az átjárást a Tisza-tó és az alvízi Tisza folyó között. Azok akik szeretnék megnézni ezen nem mindennapi látványosságot, az év bármely napján szabadon megtehetik. A kialakított kémlelő ablakokon keresztül remekül megfigyelhető a halak mozgása.
A Tiszán az 1970-es években épült vasbeton halzsilip nem volt elegendő a halak megfelelő áramoltatására, hiszen a megfelelő számú duzzasztómű hiányában általában szárazon állt ezen rész. A Hallépcső megépítésével nem csak a halak átjárása oldódott meg, hanem egyes fajok élőhelyet is kaptak a pihenőtavak segítségével. A vízlépcsőt 37 darab 20 cm-es lépcső alkotja. A hallépcsőben három kisebb és egy nagyobb pihenő tó is megtalálható. Az állatokon túl az emberek számára is pozitívum volt a létesítmény, hiszen helyet ad kerékpározásra és raftingolásra is.
Aki szeretne ellátogatni a vízlépcsőhöz a tó töltésén teheti meg legkönnyebben, mégpedig kerékpárral vagy gyalogosan. Amennyiben ezen környékre szeretne valaki kirándulást szervezni, érdemes napsütéses időre tervezni és amikor az erőmű is látogatható, így a kirándulás közben több érdekesség is megtudható a a Tisza-tó múltjáról, jelenéről, és jövőjéről.

Árak
Egész évben
Ingyenes