Kiskörei kilátó - Kisköre
9.3
50 értékelés alapján

Bemutatkozás

2021 április végétől már látogatható az új, 19 méter magas Tisza-tavi kiskörei kilátó, mely a kiskörei kikötőben épült a MAHART Zrt. által indított nyaralóhajó program keretén belül. A tó partján megvalósuló komplexum része a kilátó mellett négy különleges lábasház.


Érdekességek

A kilátó két összefordított hajótest képét ábrázolja. Az építmény, mely az Alföld szívének egyik legmagasabb pontja, nagyszerű példája az acél-és faszerkezetek harmonikus összehangolásának. Tetejéről csodálatos kilátás tárul a látogatók elé a kiskörei kikötőre, a Tisza-tóra, az abádszalóki öbölre és a vízerőműre. A kilátót körülvevő őselemek színeiben pompázó lábasházakban vendéglátó egység, vízi rendőrség, közösségi vizesblokk és egy iroda kap helyet.


Megközelítés

A kilátó és lábasházak a kiskörei nyaralóhajó báziskikötőben található, a városi kikötő mellett. Az új attrakció egy kis bejáróhídon közelíthető meg.

Kiskörei kilátó értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 50 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
50 értékelés alapján
  • 96%-a ajánlaná barátjának
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szép a kilátás. Érdemes felmenni."
Baráti társaság (6 hónapja)
Magyarország
10
"Kicsit elhagyatott, lepusztulás első szakasza"
"Szép a kilátás"
Egyéni utazó (7 hónapja)
Magyarország
10
"Este szép fenyek"
Morovi Szilvia - baráti társaság (8 hónapja)
Sülysáp

Nyitvatartás

hétfő
09:00-19:00
kedd
09:00-19:00
szerda
09:00-19:00
csütörtök
09:00-19:00
péntek
09:00-19:00
szombat
09:00-19:00
vasárnap
09:00-19:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépés
500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 2.4 km
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.2 km