Kolodko: A tizennégy karátos autó miniszobor - Budapest
10
1 értékelés alapján

Bemutatkozás

A tizennégy karátos autó szobra 2019 nyarán foglalta el helyét Budapest VII. kerületében, a Hevesi Sándor téren. Készítője nem más, mint Kolodko Mihály, aki miniatűr szobraival az egész országot szerelembe ejtette.


Kolodko: A tizennégy karátos autó miniszobor

A legendás jármű 2019. augusztus 27-én lett elhelyezve a Magyar Színház bejáratával szemben, a Folyamat című alkotás jobb oldalán. Ahogy azt Kolodko Mihálytól már megszokhattuk, a helyválasztás sem véletlen, hiszen itt található Rejtő Jenő szülőháza is. Ő volt a 20. század regényíró óriása, a szobor pedig egyik legismertebb művének, A tizennégy karátos autónak állít emléket.

Háttérsztori
A regény főszereplője Gorcsev Iván, aki egy mázlis makaójátszma során elnyeri a fizikai Nobel-díjat egy híres professzortól. A könnyen szerzett elismerést gazdagság, a gazdagságot pedig szerelem követi. Ám ahhoz, hogy a két szerelmes révbe érjen, Gorcsevnek komoly próbatételeket kell kiállnia. Az egyik nem más, mint hogy visszaszerezze Gustave Laboux Alfa Romeoját, ami „kétharmad részben tizennégy karátos aranyból” van.
 

Lesd meg a budapesti Kolodko-szobrok teljes listáját! 

Kolodko: A tizennégy karátos autó miniszobor értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
1 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 éve)
Szeged

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 1 km

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 265 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.1 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m