Komáromi Erődrendszer - Komárom
9.3
111 értékelés alapján

Bemutatkozás

Ez az egyedülálló Nemzeti Kulturális Műemlék Közép-Európa legnagyobb erődítményrendszerének, amely a Szlovák Köztársaság és Magyarország területére is kiterjed, az egykori központja volt.


Története

Komáromi Központi Erőd helyén már a 10. század egy erődítmény állt, mely az átépítéseknek köszönhetően az 1241-1242 évi tatár támadásoknak is ellenállt. A 15. században a várat I. Korvin Mátyás pompás reneszánsz palotává alakította át, melynek helyén a 16. század során I. Habsburg Ferdinánd építette meg az első bástyás erődöt. Azóta az Öregvár külső kerülete lényegében nem változott.

Az 1760-as években a török Vág menti előrenyomulásának időszakában, I. Lipót az Öregvár megerősítésére megépíttette az Újvárat. Az 1763-as és 1783-as nagy erejű földrengések során azonban az Erőd annyira megrongálódott, hogy a hadvezetőség a helyőrség megszüntetése mellett döntött.


Felújítás

Teljes felújítására csak a napóleoni háborúk hatására, a 19. század elején került sor. 1810-ben épült meg az Újvár udvarán az „U” alakú laktanya, 1815-ben pedig a parancsnoki épület. 1827-1839 között az Öregvár belsejét is átalakították. Azóta jelentős átépítés az objektumokban nem történt.


A bevehetetlen erőd

Az Erőd a történelem során sok ostromot állt ki, de soha senkinek nem sikerült erővel elfoglalnia. Bevehetetlenségét az Újvár nyugati bástyáját díszítő „Kőszűz” alatt olvasható felirat hirdeti: NEC ARTE NEC MARTE - Sem csellel, sem erővel. A 20. században is az Erőd hadi célokra szolgált. 2003-ben Komárom Városa vásárolta meg, hogy idővel a város szerves részévé váljon.

Komáromi Erődrendszer értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 111 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
111 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • Egész napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Családi jegy 1 gyerek, 2felnőtt 12.000ft, mely a Monostori erőrendszerbe és a Csillagerődbe is érvényes. Első helyen a táj gyönyörű, az erőd belül kihalt, néhol félelmetesen sötét, itt ott van náhany kép/tábla, figura, fotó táblák, de leírást ne keressen senki. Adnak egy kis szórólapot amin vannak pár mondatos információk, illetve néhol qr.kóddal lehet információhoz jutni ha telepítve van a megfelelő alkalmazás hozzá. Nekünk ez nem sikerült sajnos. Kényelmes cipő javasolt, mert sokat kell menni, lépcsőzni, dombot mászni. Volt olyan rész ahova be se lehetett menni mert zárva volt. Pl pékmühely. A csillageröd ezzel ellentétesen egy igazi múzeum, mindenféle tárgyak vannak kiállítva leirással ellátva. Magyar történelmet ott nem találni. Görög, római legfőképpen. Szépen felújított épület, de az erődről magáról semmi információ, történet nincs, ami szomorú. Összeségében jól éreztük magunkat, nagyon elfáradtunk a végére."
Család nagyobb gyerekkel (4 hónapja)
10
"Monumentális, lenyűgözött."
Középkorú pár (5 hónapja)
Magyarország
8
"A termekben nem volt megfelelő információ a helységekről, csak a sétáló térképen. Sok helyen zseblámpázni kellett, hogy biztonságosan tudjunk közlekedni.,"
Fiatal pár (7 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
09:00-18:00
szerda
09:00-18:00
csütörtök
09:00-18:00
péntek
09:00-18:00
szombat
09:00-18:00
vasárnap
09:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy - Kombinált
4 500 Ft
Felnőtt belépőjegy - Csillagerőd
3 000 Ft
Felnőtt belépőjegy - Monostori Erőd
2 000 Ft
Családi belépőjegy - Kombinált
12 000 Ft
Családi belépőjegy - Csillagerőd
7 800 Ft
Diák, Nyugdíjas belépőjegy- Monostori Erőd
1 500 Ft
Diák, Nyugdíjas belépőjegy- Csillagerőd
2 400 Ft
Diák, Nyugdíjas belépőjegy- Kombinált
3 500 Ft
Családi belépőjegy - Monostori Erőd
5 400 Ft
6 éves kor alatt
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 1.8 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, szlovák, angol
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Múzeumpedagógiai foglalkozások

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 400 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 600 m