
Kultkikötő - Balatonfenyves
Bemutatkozás
A kultúra idén is a Balatonra költözik! A Kultkikötő egy több helyszínen átívelő összművészeti fesztivál, amely 2005-ben Balatonföldváron kezdte meg máig tartó szárnyalását, napjainkban pedig öt településen fogadja a közönséget koncertekkel, zenés és prózai színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint gyerekeknek szóló produkciókkal, színes családi programokkal.
Földvár, Szárszó, Boglár és Fenyves mellett Alsóörsön, az AMFIBAN is színes programkínálat várja az érdeklődőket, különleges környezetben, az egykori kőfejtőben kialakított, ókori amfiteátrumokat idéző nézőtérrel.
Helyszín
A balatonfenyvesi Kultúrtér szakmai vezetését 2015 óta a Kultkikötő végzi. Ezen a helyszínen kiemelten nagycsaládosoknak szóló programok, kertmozi hangulatú fedett színpad és nézőtér várja a vendégeket.
A Balatonfenyvesi Információs Iroda (Kölcsey utca 14.) minden nap 9:00-17.00 óráig tart nyitva, emellett az előadásokat megelőző órában a helyszínen is lehet jegyet venni.
A Kultkikötő balatonfenyvesi színterét a 7-es és az M7-es úton haladva is könnyű megközelíteni. A Kulturtér a vasútállomás közvetlen környezetében található, így tömegközlekedéssel is könnyen elérhető.
Földvár, Szárszó, Boglár és Fenyves mellett Alsóörsön, az AMFIBAN is színes programkínálat várja az érdeklődőket, különleges környezetben, az egykori kőfejtőben kialakított, ókori amfiteátrumokat idéző nézőtérrel.
Helyszín
A balatonfenyvesi Kultúrtér szakmai vezetését 2015 óta a Kultkikötő végzi. Ezen a helyszínen kiemelten nagycsaládosoknak szóló programok, kertmozi hangulatú fedett színpad és nézőtér várja a vendégeket.
Jegyiroda nyitvatartása
A Balatonfenyvesi Információs Iroda (Kölcsey utca 14.) minden nap 9:00-17.00 óráig tart nyitva, emellett az előadásokat megelőző órában a helyszínen is lehet jegyet venni.
Megközelítés
A Kultkikötő balatonfenyvesi színterét a 7-es és az M7-es úton haladva is könnyű megközelíteni. A Kulturtér a vasútállomás közvetlen környezetében található, így tömegközlekedéssel is könnyen elérhető. Kedvezmények
Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak
Egész évben
500 Ft kedvezmény az esti előadások jegyárából, vagy 300 Ft kedvezmény a gyerekelőadások jegyárából
Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.