Bemutatkozás
A Lillafüredi Állami Erdei Vasút hazánk egyik legrégebbi és második leghosszabb vasútvonala. A mintegy 14 km hosszú út háromnegyede a Bükk lágy ölelésében halad az egy negyede pedig Diósgyőr városrészt érinti. A mesésen kanyargós útvonalon két alagút és egy Mélyvölgyi viadukt is színesíti az utazás élményét. A teljes szakasz közbeeső állomása Lillafüred, ahol számos látnivaló várja az oda érkezőket.
A Lillafüredi Állami Erdei Vasút
Az 1920-évek elején kezdte meg működését az erdei vasút ami elsősorban ipari szállítmányozási céllal működött. Később a Palotaszálló megépülése után, a megnövekedett turistaforgalom kiszolgálására váltott át személyszállításra is.
2022-ben nagyszabású átalakítások történtek a kisvasutat illetően. A sínek teljeskörűen ki lettek cserélve, illetve új,élményszerű végállomások lettek kialakítva.
Az egész évben működő turisztikai attrakció évente mintegy 200.000 utast hoz és visz a meseszép Bükkben.
Útvonal
Az induló állomás a Dorottya utcán van, ahol várakozás közben megtekinthetjük az útvonalat térben ábrázoló szabadtéri szobrokat.
Az utazás során Lillafüred irányába az erdőbe beérve elsőként a Papírgyár épületét láthatjuk. Később áthalad a szerelvény egy sziklavájaton, majd a Mélyvölgy hídon is ahonnan látni lehet a szemközti hegyoldalakat.
Ezen útszakasz legszebb része az Alsóhámor feletti rész, ahol kinyílik a völgy alattunk és gyönyörű kilátás nyílik a Palotaszállóra. Lillafüred előtt pedig a gyerekek kedvence a 9 m hosszú alagút vezet be a településre.
Innen a Hámori-tó irányába az alagúton keresztül döcög a kisvonat. A magas törzsű Bükkfák között az első nagyobb látnivaló a Fazola-kohó lesz, országunk egyik legrégebbi ipartörténeti emléke.
Tovább haladva a Pisztrángtelep megálló lesz az, ahol le is lehet szállni egy finom ebédre. A vonat még innen tovább megy a végállomásra Garadna irányába, ahol egy erdei játszótér és egy kis büfé várja az utasokat.
Hasznos információk
Utazási idő:
Miskolc, Dorottya utca - Lillafüred: 35 perc
Lillafüred - Garadna: 20 perc
A szerelvények nyáron nyitottak, télen zártak és kályhával fűtöttek. Érdemes rétegesen öltözködni, hiszen az erdőben az időjárás viszontagságai kiszámíthatatlanok.
A hivatalos menetrend a Lillafüredi Állami Erdei Vasút oldalán érhető el.
Megközelítés
A Dorottya utcai megálló Miskolcon a Kilián városrészben, jól frekventált helyen van. Aki tömegközlekedéssel érkezik, annak a LÁEV megállónál kell leszállnia, onnan 5 perc sétára található az induló állomás épülete a Végállomás étterem mellett. Az autóval érkezőket zúzott kavicsos parkoló várja a bérházak mögött.