Macskakő Gyerekmúzeum - Sopron
9.6
61 értékelés alapján

Bemutatkozás

Gyerekzsivajtól hangos, ismét élettel teli a soproni belváros egykori patinás épülete, az Eggenberg-ház. A Soproni Múzeum élményközpontú közösségi tere nyílt meg a Szent György utcai palotában.

A Macskakőben az utcafronton kapott helyet a gyermekmúzeum kiállítótér, az udvarra nyíló épületrészben pedig egy múzeumpedagógiai foglalkoztató helység. A Gyermekmúzeum régi korok mindennapi életét mutatja be az egykor és a ma használatos tárgyakon keresztül.


Kiállítás

“Egy gondolatra vagy a bármikortól” olvashatják a látogatók a soproni kiállítás köszöntőfalán. – Azt szeretnénk, ha a gyerekek időutazásra jönnének velünk a múltba, ezt sugallja a mottónk. Ehhez csak a képzeletükre van szükségük, mi pedig támpontokat és inspirációkat adunk nekik a tárgyaink segítségével. – fogalmazott Szabadhegyi Zita, a kiállítás egyik megálmodója.

A tárlaton a gyermekek napirendjéhez, így többek között az alváshoz, tisztálkodáshoz, öltözködéshez köthető, egykor használt tárgyak jelennek meg. Ezek a múzeum különböző gyűjteményeiből származnak és hagyományos tárolókban kaptak helyet, a római kortól kezdve napjainkig. A műtárgyakat rövid leírások, érdekességeket felvillantó szövegek kísérik.

A Macskakő különlegessége, hogy a tematikusan elrendezett tárolók mögött egy belső, interaktív tér nyílik meg, ahová be lehet bújni, ahol a kicsik érzékszervei megmozgatásával és játékos feladatok segítségével játszva tanulhatnak a kiállítótérben.

Lakomázhatnak egy ókori ebédlőasztalnál, múlt századi játékokkal játszhatnak, de beülhetnek egy száz éves iskolapadba is, vagy kipróbálhatják azt is, hogyan öltözködött hajdan egy velük egykorú gyermek.

Macskakő Gyerekmúzeum értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 61 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
61 értékelés alapján
  • 98% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Az egész hely fantasztikus és varázslatos"
Család kisgyerekkel (2 hónapja)
10
"Kifejezetten gyerekeknek szánt tárlat, régebbi és napjainkban is előforduló használati tárgyakkal, gyermekmérethez igazodó "bebujós" tárlatokkal"
- család kisgyerekkel (9 hónapja)
10
"Visszarepített minket az időben. Hangulatos volt és vicces."
Család kisgyerekkel (11 hónapja)
4
"Pici, egy kis "szoba", tér van. Az értékelések és a múzeum leírása alapján nagyobb térre, több mindenre számítottunk. Ár - érték alapján drága. 5400 Ft volt 4 felnőttnek és 1 gyereknek. Alig 1 órát töltöttünk ott."
"Jelmezek, be lehet öltözni."
Lingli Anita - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Székesfehérvár
10
"Bár 2-3 órás programnak jelöltem, de a 7 éves kislányom egész nap eljátszana benne. Miután felfedeztük, egy másik nap is vissza kellett menni újra, annyira jó :)"
Balázsné Makra Hajnalka - család kisgyerekkel (2 éve)

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Teljes árú belépőjegy
2 400 Ft
Kedvezményes belépőjegy
1 200 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Szerepjátékok
  • Hagyományos feladatok
  • Digitális feladatok
  • Kreatív foglalkozások

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 480 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 900 m
  • Távolság buszmegállótól: 300 m