Magyar Nemzeti Galéria - Budapest
9.3
6 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Budai várban található Magyar Nemzeti Galéria állandó és időszaki kiállításaival várja a művészetek iránt érdeklődőket. Az állandó kiállításon az 1300-as évektől tekinthetjük végig Magyarország művészetének fejlődését, változását, különböző állomásokon keresztül.


Magyar Nemzeti Galéria

A gótikus szárnyasoltárok, táblaképek és faszobrok után késő gótikus stílusú társaik is megtekinthetőek. A középkori és reneszánsz kőtár szobortöredékeket, épületfaragványokat és sírkőtöredékeket őriz, egészen 1526-ig. A XIX. századi művészet remekei két teremben tekinthetőek meg, közel 150 festményt, 40 szobrot, 40 érmet és 33 iparművészeti tárgyat bemutatva. Az időben ezután következő tematikus egység aktszobrok kiállításán keresztül az 1920-as évek közepéig készült fehérmárvány szobrokat tárja a műkedvelők elé.

Munkácsy Mihály munkásságával és a századvég realizmusával is megismerkedhet, aki a Nemzeti Galériában jár. A második emeleten található Modern idők egység a millenium és a második világháború közötti időszak alkotóit és munkásságukat ismerteti meg a látogatóval.

Végül pedig az 1945 után kialakult művészet generációit, alkotócsoportjait fedezhetik fel. A galériában olyan neves festők műveit csodálhatjuk meg többek között mint Székely Bertalan, Csók István, Rippl-Rónai József, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos, Derkovits Gyula, Szinyei Merse Pál, Than Mór és Zichy Mihály. A kiállítás mellett különböző tematikus programokon, családi napokon, fesztiválokon és koncerteken is részt vehetnek a látogatók.

Jegykiadás és utolsó belépés időpontja: 17:00 óra.


Kiállítások

Keserü Ilona 90 – Önerejű képek. Válogatás a grafikai életműből
Iőtartam: 2023. november 30. – 2024. április 21.

Budapest. Az első aranykor
Iőtartam: 2023. november 15. – 2024. április 7.

Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig
Lépésváltás – frissítve!
19. századi művészet
Delacroix-tól Vasarelyig – 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény
Aktszobrok a századfordulóról
Gótikus művészet Magyarországon 1300-1500
Késő gótikus szárnyas oltárok
Modern idők (jelenleg nem látogatható)


Budapest programok

Maradj képben a Szallas.hu Programokkal! Naprakész budapesti ajánlónkban a legnagyobb hazai események közt böngészhetsz a koncertektől kezdve az ingyenes családi rendezvényekig.


Programok Budapesten >>

Látnivalók Budapesten >>

Magyar Nemzeti Galéria értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 6 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
6 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
9
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Egyéni utazó (7 hónapja)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 éve)
Magyarország
7
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Tóth Emese - baráti társaság (1 éve)
Miskolc

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Gyerek audioguide
500 Ft
Audioguide
1 200 Ft
50 %-os kedvezményes belépő az állandó kiállításra
2 400 Ft
Teljes árú belépő az állandó kiállításra
4 800 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, francia, orosz, angol, német
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Értékmegőrző: ingyenes
  • Ruhatár: ingyenes
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Étkezési lehetőség: étterem
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Babakocsi kölcsönzés
  • Baba-mama szoba

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 600 m
  • Parkoló jellege: Őrzött
  • Parkoló helyek száma: 298 db
  • Ár: 600 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.7 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m