Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Bemutatóhelye - Vértesszőlős
8.3
23 értékelés alapján

Bemutatkozás

A vértesszőlősi házak felett, zöld vaskerítés mögött a fűvel, bokrokkal, fákkal benőtt, kavicsos sétautakkal szabdalt területen tártak fel 1963-68 között egy előember-telepet, melynek jelentőségét növelte, hogy Európa közepén ez volt az első alsó paleolitikus (az őskőkor legkorábbi időszakából származó), mai tudásunk szerint mintegy 300 ezer éves lelőhely. A kutatás igazi szenzációja az 1965-ben megtalált 25-28 éves férfi tarkócsontja és néhány gyermekfog-töredék volt.

A feltárás vezetője, Vértes László a régi hagyományoknak megfelelően az ásatásain dolgozó és a tarkócsontot megtaláló munkatársnak engedte át a „keresztapaságot”, aki Sámuelnek, becenevén Samunak nevezte el a tarkócsont hajdani tulajdonosát. A vértesszőlősi előember telep nemcsak a lelet ritkasága, az előkerült településmaradványok és tűzhelyek vagy a több tízezernyi kőeszköz miatt vált világhírűvé, hanem a szerencsés természeti körülménynek köszönhetően egyedülálló emlékanyagot is felszínre hozott.

A lábnyomos felszín a környék természetes állatvilágát tükrözi, míg a kőeszközökkel együtt előkerült csontmaradványok vizsgálata alapján az előember étkezési, és talán vadászati szokásaira lehet következtetni. A kivételes körülmények miatt megőrződött lábnyomok mellett a természet másik csodája: a mészkőben található levél, mag és tobozlenyomatok alapján ismerjük az embert és kortársait körülvevő növényvilágot.

Az előemberek telephelyén, a régi kőbányában a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Bemutatóhelye ismerteti meg a látogatókkal mindazt, amit a régészettudomány feltárt a több százezer évvel ezelőtti életből.
 

Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Bemutatóhelye értékelése 8.3 a lehetséges 10-ből, 23 hiteles vendégértékelés alapján.

8.3
23 értékelés alapján
  • 96%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon puritán, mégis megfog a hely szelleme."
Katona Mónika - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Debrecen
3
"Kamu"
"Kedves személyzet."
Középkorú pár (1 éve)
Szatymaz
9
"Kedves személyzet"
Középkorú pár (2 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-15:00
szerda
10:00-15:00
csütörtök
10:00-15:00
péntek
10:00-15:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-15%
A teljes árú belépőjegy árából

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
800 Ft
Gyermek, diák, nyugdíjas belépőjegy
400 Ft
6 év alattiak
Ingyenes
Közoktatásban dolgozó pedagógusok
Ingyenes
70 év felettiek
Ingyenes
Fogyatékkal élők (+1 kísérő)
Ingyenes
Nemzeti ünnepeken mindenki
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 3.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Étkezési lehetőség

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Múzeumpedagógiai foglalkozások

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 900 m
  • Távolság buszmegállótól: 900 m