Bemutatkozás
Az idei évben ismételten megrendezésre kerül a Balatonon a nagy sikerű Magyar Tavak Fesztiválja, mely programsorozat ezen a nyáron három fő helyszínen is várja az érdeklődőket: nevezetesen a Tisza-tónál, Velencei-tónál és természetesen a Balatonon, a magyar tengeren is.
Méltó színtere Tihanyban a megújult Bujtor István Szabadtéri Színpad az eseménynek, ugyanis a Tihanyi-félsziget már önmagában is csodás, az est gálakoncertjéhez pedig kiválóan illeszkedik a hely miliője.
Épp ezt a koncepciót igyekeztek megragadni a szervezők, ugyanis mindig kiemelt jelentőséggel bír, hogy a kultúrára és a sport ötvözésére épülő programok a hangulatos helyszínekkel alkossanak egy kerek egészet.
Bátran kijelenthető, hogy a kezdeményezés az országban teljesen egyedülálló, így aki kedveli az igényes művészetet és kultúrát azoknak mindenképpen érdemes meglátogatni valamelyik kiemelt rendezvényt.
Program
2023. augusztus 25. (péntek)
Gálakoncert
Műsorvezető: Bősze Ádám
A Magyar Tavak Fesztiváljának hivatalos zenekara: a Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Jegyvásárlás
A jegyvásárlásra online is nyílik lehetőségünk, melyet kényelmesen a kanapéból megtudunk tenni. Jegyvásárlásra személyesen közel 450 jegyirodájában van lehetőség.