Mandulaszüret 2024 - Balatonakali

Bemutatkozás

Balatonakaliban már évtizedes hagyománya van a mandula virágzásnak, így egyáltalán nem meglepő, hogy a helyiek szeretnék a termést megünnepelni a szüret után. 2024. szeptember 21-én nagyszerű szakmai előadásokkal, zenei produkciókkal és természetesen sok-sok mandulával várnak minden érdeklődőt a Balaton-parti településen, az önkormányzati mandulaültetvény szomszédságában, a Mandulaszüret elnevezésű rendezvényen.

Az esemény során mandulatörő versenyre is sor kerül, illetve a látogatóknak lehetőségük nyílik mandula kóstolásra és vásárlásra is. A festői környezetben fekvő község nem csak a termés, de a finom borok fogyasztására is lehetőséget kínál az esemény során, ráadásul nagyszerű produkciókat is megtekinthetnek a résztvevők a délután folyamán.

A település egyik legkedveltebb eseménye a tavaszi mandulavirágzás és az őszi mandulaszüret a községben, melyre nagyon sok szeretettel várják idén is a fiatalokat, időseket, kicsiket és nagyokat egyaránt. 


Programok

14:00 Polgármesteri köszöntő

14:10 Szakmai előadás: "Országos mandulatermés körkép" - Rácz Szabó Róbert, Pullolo faiskola, a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesületének elnöke

14:30 Szakmai előadás: "Gondolatok a helyi mandulatermésről idén" - Birkás Balázs, a Balatonfelvidéki Mandulatermesztők egyesületének képviseletében

15:00 Borkóstoló a Skrabski borászat termékeiből

15:30 III. Országos Mandulatörő verseny

16:45 Élőzene a mandulásban: Essense Collective zenekar

Vacsoraidőben a FÉK Étterem ízletes mandulás ételekkel várja a vendégeket.


Megközelítés

A szabadtéri rendezvény Balatonakali észak-keleti végén, a Hóvirág utca keleti végénél, a Fenye hegyre vezető Fenyei útkereszteződésénél lévő önkormányzati mandulaültetvény mellett kerül megrendezésre. Az autósok a környéken ingyenesen tudnak parkolni, a tömegközlekedők pedig néhány perc sétával eljuthatnak az esemény helyszínére a legközelebbi buszmegállótól.

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület