Margit-sziget - Budapest
9.7
117 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Margitsziget Buda és Pest között, a Duna ölelésében fekszik. A Budapestre érkező turisták számára kihagyhatatlan célpont a főváros zöld szívének is nevezett sziget, amely a helyiek kedvenc szigete. Nem is csoda, hiszen a főváros szívében kevés az olyan zöld park, mint a Margitsziget. 


Története 

A mai Margitsziget, kialakulása előtt, több különálló szigetből állt. A Duna hordaléka folyamatosan alakította a kis szigeteket. A Középső sziget, a Fürdő sziget és a Festő sziget végül egy szigetté váltak. 

A hosszú évek során számos nevet viselt a Margitsziget. Emlegették Urak-szigetének, a Nyugat szigetének, Boldogasszony szigetének, Lányszigetnek, Szent András szigetének, Palatinus-szigetnek és Budai szigetnek is. Mai nevét IV. Béla lányáról, Margit hercegnőről kapta a 13. században. A szigetet egy 1225-ös oklevélben említették először. Árpád-házi királyok, domonkos, ferences, premontrei és johannita szerzetesek is éltek itt. 

1901-ig a Margitsziget csak hajóval vagy csónakkal lehetett megközelíteni. Ebben az éven készült el a Margit-híd, amely így már gyalogosan is megközelíthetővé vált. A sziget mára már ingyenesen látogatható, azonban 1919-ig ez csak belépődíj megfizetésével volt lehetséges.


Látnivalók

A Margitsziget egy hatalmas zöld park, tele árnyas sétányokkal és padokkal. Tökéletes randi- és piknikhelyszín. Itt minden korosztály megtalálja a számára megfelelő programot.  A sportosabbak a sziget szélén kiépített futópályán róhatják a 5,3 km-es köröket vagy a Hajós Alfréd Uszodában úszhatják a hosszakat. A nyári szezonban a Palatinus Strandfürdőben csobbanhatnak a strandolni vágyók, ahol gyógymedencék, úszómedence, élménymedencék és csúszdák közül lehet választani. 

A családosok körében nagyon népszerű a szigeten található Vadaspark. Az állatpark egyik felén dámvadakat lehet megismerni közelebbről, míg a vadaspark másik felében a vízimadarak és a más díszes madárfajok laknak. A gyerekek kedvencei közé tartoznak a pónilovak, akiken akár lovagolni is lehet.  A sziget egyik ikonikus látnivalója a Zenélő szökőkút, amely május 1. és október 31. között kápráztatja el a látogatókat. A Víztornyot már messziről sokan kiszúrják, melynek tetejéről gyönyörű körpanoráma nyílik Budapestre.  A romantikára vágyó párok kedvelt helye a Japánkert, ahova egy hangulatos kis fahíd vezet. Több száz éves növényekben lehet gyönyörködni itt. 

Margit-sziget értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 117 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
117 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Mesés Margitsziget!"
- baráti társaság (4 hónapja)
9
"Nagyon szép hely!"
- baráti társaság (4 hónapja)
10
"Nagyon szép volt a zenélő szökőkút"
Vassné Bokányi Katalin - család kisgyerekkel (7 hónapja)
Zalaegerszeg

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 100 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség: környéken

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 1.3 km
  • Parkoló jellege: Zárt
  • Parkoló helyek száma: 306 db
  • Ár: 525 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 2.5 km