Mária-forrás - Vác
8
1 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Vác-Alsóváros határán pihenő Hétkápolna felfedezése közben, a templom alatt egy bájos kőépítmény ragadja meg a turisták figyelmét. Közelebb érve az is kiderül, hogy a kövek rejtekéből fakad a híres Mária-forrás, melynek a néphagyomány már hosszú évszázadok óta gyógyító erőt tulajdonít. A kereszttel koronázott kegyhely belsejében üde virágok és mécsesek sorakoznak Szűz Mária szobra előtt. Rendezettsége, tisztasága és háborítatlan nyugalma miatt ideális teret nyújt arra, hogy a vándorlók egy kicsit pihenjenek és elmélkedjenek.

Története

A Mária-forrás története szorosan összefügg a Hétkápolna históriájával. A legenda úgy tartja, hogy 1074-ben, a mogyoródi csata előtt ezen a területen időzött a Salamon királlyal háborúzó Géza és László herceg. A később szentté avatott Lászlónak angyali látomása támadt, miszerint az uralkodás joga Gézát illeti meg. Ezt hallva Géza esküt tett arra, hogy ha győztesen kerül ki a csatából, akkor egy templomot fog emelni Szűz Mária tiszteletére. A győzelem napja végül el is jött, és Gézát egy csodaszarvas emlékeztette ígéretére, aki égő gyertyákat viselt agancsain. Így épült meg a Szarvas Boldogasszonyként is ismert Hétkápolna templom.

Az idők folyamán egyre több hívó zarándokolt el Vácra, mivel úgy hírlett, hogy a Mária-forrás vize gyógyító hatással bír a test betegségeire. Főleg a szemproblémákkal művelt csodát: fennmaradt feljegyzések bizonyítják, hogy több esdeklőt is kigyógyított a vakságból. 1815 óta kedvelt búcsújáró hellyé vált, a látogatók gyakran visznek magukkal egy kicsit a vizéből orvosság gyanánt. Ahogy azt a tábla is jelzi, a forrás vize nem iható.

Megközelítés

A Mária-forrást a Hétkápolna parkolóterületéről a legegyszerűbb megközelíteni, mivel a templom mellett lépcsősor vezet az építményig. A Ligeti-tó felől érkezőknek kicsit többet kell ugyan gyalogolniuk, de közben kiélvezhetik a természet szépségeit.

Mária-forrás értékelése 8 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

8
1 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Norbert Gyovai - család kisgyerekkel (1 éve)
Jakabszállás

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 800 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m