
Mária Valéria Hídfutás és Gyaloglás 2024 - Esztergom
Bemutatkozás
A Márian Valéria Hídfutás és Gyaloglás Esztergom legnépszerűbb sportversenye, melynek nagyszabású 4 kilométeres távját idén szeptember 28-án rendeznek meg. A táv felnőtt és diák kategóriában, illetve gyalogosan is teljesíthető. Emellett szeptember 29-én fél- és negyedmaratonon is részt vehetnek a jelentkezők.
Helyszín
Esztergom és Párkány
Versenyközpont
Még nem ismert, tavaly a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola területén volt
Várható útvonal
Bazilika, Szent István tér (rajt) – Iskola út – Majer István út – Batthyány Lajos utca – Bajcsy Zsilinszky út – Lőrinc utca – Táncsics Mihály utca – Mária Valéria Híd – Széchényiho utca – Főtér – Hlavna utca – Pri Vadasi utca – Vadas Termálfürdő (cél)
Rajtidők (2023)
Futás – 13:00
Gyaloglás – 12:30-12:50 között folyamatosan
Szintidők (2023)
Futás – 40 perc
Gyaloglás – nincs, azonban 13:45-ig be kell érni
Esztergomi szállások a verseny idejére >>
A Mária Valéria Hídfutás versenyközpontjában öltözési lehetőséget, illetve mosdót is szoktak biztosítani a résztvevőknek. A versenyzők felszerelését rendszerint egy busz szállítja át a párkányi Vadas fürdő jegypénztáráig. Egyelőre még nincs hivatalos infó a 2024-es futás részleteiről, de amint új hír érkezik, frissítjük a cikket.
Sötétkapu–Lőrinc utca – 13:00-13:15 (teljes útzár)
Mária Valéria Híd – 13:00-13:30 (teljes útzár)
Az út Budapest és Esztergom között autóval kb. 1 órát vesz igénybe. Egyszerűen kövesd a 10-es főutat, majd a Kesztölci elágazásnál fordulj rá a 117-esre. Ha eléred az OMV benzinkutas körforgalmat, akkor hajts ki belőle Dorog felé. Innen már egyenes út vezet Esztergom belvárosába.
Aki inkább a tömegközlekedést részesíti előnyben, az a Nyugati pályaudvarról induló vonatok és az Árpád hídról induló (800-as számú) buszok közül választhat.
✓ „Kiváló éttermek vannak a városban, mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelőt.”
✓ „"Tökéletes kiindulópont a Dunakanyar felfedezéséhez.”
✓ „Esztergom történelmi város, ajánlom mindazoknak akik szeretik történelmünket, szeretik a Dunát, a Pilist!”
Ezeket a sorokat a Szallas.hu foglalói írták, személyes tapasztalatok alapján.
Gyors tudnivalók
HelyszínEsztergom és Párkány
Versenyközpont
Még nem ismert, tavaly a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola területén volt
Várható útvonal
Bazilika, Szent István tér (rajt) – Iskola út – Majer István út – Batthyány Lajos utca – Bajcsy Zsilinszky út – Lőrinc utca – Táncsics Mihály utca – Mária Valéria Híd – Széchényiho utca – Főtér – Hlavna utca – Pri Vadasi utca – Vadas Termálfürdő (cél)
Rajtidők (2023)
Futás – 13:00
Gyaloglás – 12:30-12:50 között folyamatosan
Szintidők (2023)
Futás – 40 perc
Gyaloglás – nincs, azonban 13:45-ig be kell érni
Esztergomi szállások a verseny idejére >>
Szolgáltatások
A Mária Valéria Hídfutás versenyközpontjában öltözési lehetőséget, illetve mosdót is szoktak biztosítani a résztvevőknek. A versenyzők felszerelését rendszerint egy busz szállítja át a párkányi Vadas fürdő jegypénztáráig. Egyelőre még nincs hivatalos infó a 2024-es futás részleteiről, de amint új hír érkezik, frissítjük a cikket.
Útlezárások tavaly
Sötétkapu–Lőrinc utca – 13:00-13:15 (teljes útzár)Mária Valéria Híd – 13:00-13:30 (teljes útzár)
Megközelítés
Az út Budapest és Esztergom között autóval kb. 1 órát vesz igénybe. Egyszerűen kövesd a 10-es főutat, majd a Kesztölci elágazásnál fordulj rá a 117-esre. Ha eléred az OMV benzinkutas körforgalmat, akkor hajts ki belőle Dorog felé. Innen már egyenes út vezet Esztergom belvárosába.Aki inkább a tömegközlekedést részesíti előnyben, az a Nyugati pályaudvarról induló vonatok és az Árpád hídról induló (800-as számú) buszok közül választhat.
Vélemények Esztergomról
✓ „Kiváló éttermek vannak a városban, mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelőt.”✓ „"Tökéletes kiindulópont a Dunakanyar felfedezéséhez.”
✓ „Esztergom történelmi város, ajánlom mindazoknak akik szeretik történelmünket, szeretik a Dunát, a Pilist!”
Ezeket a sorokat a Szallas.hu foglalói írták, személyes tapasztalatok alapján.
Programok és látnivalók
Kalandozz Magyarország első városában! Esztergom egész évben felejthetetlen látványosságokkal, szuper fürdőkkel és pezsgő programkínálattal teszi emlékezetessé az üdülést.