
Máriagyűdi kegytemplom - Siklós
Bemutatkozás
A Tenkes alján fekvő Máriagyűd festői szépségű látvánnyal várja látogató vendégeit. Egyik híres látnivalója a máriagyűdi kegytemplom, mely a régió egyik legjelentősebb zarándokhelye. Kedvelt pihenőhely zarándokok és kirándulók körében.
A környezet és a forrás már a rómaiak idejében is népszerű volt, egyre többen kezdtek zarándokolni a hiedelmeknek köszönhetően. II. Géza 1148-ban építtette a kőtemplomot, melynek alap falainak egy része a még ma is látható templom falaiban rejlik. Az akkoriban itt található Mária-szobornak a török időkben nyoma veszett, azonban 1690 körül újabb Mária-szobrot kap a templom a ferences rendtől. Az 1704-es szabadságharc bekövetkezte után a szobrot elszállították, a harmadik és egyben utolsó Mária-szobor 1713-ban került a kegytemplomba.
Nyitva tartás
nyáron: reggel 8:00 és 20:00 óra között
télen: reggel 8:00 és 17:30 között
Belépés
A belépés mindenki számára ingyenes!
Máriagyűd Siklóstól kevesebb, mint 5 kilométerre van. A templom és annak környéke könnyen elérhető autóval, de tömegközlekedéssel is egyszerű, ugyanis több buszmegálló is van a környéken. A kegytemplom a Tenkes utca és a Járó Péter utca kereszteződésben található meredek lépcsősoron keresztül közelíthető meg.
A templom rövid története
A környezet és a forrás már a rómaiak idejében is népszerű volt, egyre többen kezdtek zarándokolni a hiedelmeknek köszönhetően. II. Géza 1148-ban építtette a kőtemplomot, melynek alap falainak egy része a még ma is látható templom falaiban rejlik. Az akkoriban itt található Mária-szobornak a török időkben nyoma veszett, azonban 1690 körül újabb Mária-szobrot kap a templom a ferences rendtől. Az 1704-es szabadságharc bekövetkezte után a szobrot elszállították, a harmadik és egyben utolsó Mária-szobor 1713-ban került a kegytemplomba.
Gyors információk
Nyitva tartásnyáron: reggel 8:00 és 20:00 óra között
télen: reggel 8:00 és 17:30 között
Belépés
A belépés mindenki számára ingyenes!