Mártélyi tanösvény - Hódmezővásárhely
9.7
14 értékelés alapján

Bemutatkozás

Azoknak, akik élvezettel kutatják a szépet, a Mártélyi tanösvény rövid, de bűbájos távja igazi csemegét jelent majd. Mártély a Holt-Tisza egyik legöregebb halászfalva, 1971 óta pedig természetvédelmi területként tartják számon fajgazdagsága miatt. Habár az érintetlen környezet káprázatos látványt nyújt minden évszakban, télen és nagyobb esőzések után nem a legideálisabb terep a túrázásra, így érdemes szép időre tartogatni a kirándulást. 

Tanösvény

A tanösvény 8 állomáson keresztül mutatja be a Körtvélyesi és az Ányási holtágak életét, a helyi élővilágot, a 19. századi folyószabályozásokat, illetve az árvíz elleni védekezés történetét és módszereit. Nagyjából 2,5 kilométert tesz ki az út, ezért száraz időben kisgyermekkel is nyugodt szívvel fel lehet fedezni. Célszerű kényelmes túraöltözetben, jól tapadó cipőben indulni, de magas vízállás idején egy adag szúnyogirtó és egy pár gumicsizma is hasznos társunk lehet.

1,5 kilométer leküzdése után érhető el a kirándulás legelragadóbb szakasza, a pallóösvény. A természet harmóniája egy csapásra áthatja az ember lelkét, így aki feltöltődésre és nyugalomra vágyik, annak érdemes megállnia pár percre és hallgatni a jóleső csendet.

Megközelítés

Szeged belvárosától mindössze 30 kilométerre található a tanösvény, Ópusztaszert pedig 23 kilométer választja el tőle, tehát remekül összeszervezhető a környék látnivalóival. Ingyenes parkolót a mártélyi üdülőterületen lehet találni, de a jól kialakított kerékpárutak miatt ajánlott egy kis extra testmozgással fűszerezni a napot.

Mártélyi tanösvény értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 14 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
14 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Gyönyörű part, békés holtág, remek, csendes strand"
Gágyor Györgyi - család nagyobb gyerekkel (7 hónapja)
Budakeszi
10
"Legérdekesebb része a lápos víz feletti pallósor, ha autóval odatalálsz, a legkisebb gyerekkel is könnyen végigsétálható, és a megszokott erdei tanösvényekhez képest egy teljesen új világ tárul elénk."
Család kisgyerekkel (1 éve)
Pécs
10
"A béke szigete.Gyönyörű tàj,baràtsàgos emberek."
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 9.9 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.7 km
  • Távolság buszmegállótól: 2.5 km