
Mátrai Bornapok 2023 - Gyöngyös
Bemutatkozás
A Mátrai Bornapokon május 12. és 14. között Gyöngyös főterén a Mátrai Borvidék jobbnál jobb borászaival lehet találkozni, akik különlegességeikkel betekintést nyújtanak a térség borainak ízvilágába. A három napos rendezvényen ünnepélyesen megválasztják a település borát, mely egy évig viseli a megtisztelő címet. A fesztivál 2023-ban is rengeteg szórakoztató programmal várja az érdeklődőket.
A nagyszínpadon színvonalas koncerteket, táncfellépéseket és egyéb műsorokat láthatnak a vendégek, emellett lehetőség nyílik borszentelő misén is részt venni. Mindhárom nap lesz kézműves kirakodóvásár, gasztroudvar, és népi iparművészek mutathatják be mesterségeiket. A gyerekeknek vidámparkkal, interaktív előadásokkal és koncertekkel készülnek, így az esemény a család minden tagjának kellemes kikapcsolódást ígér.
Az idei év programjait igyekeztek a rendezők korosztályonkénti érdeklődés után megszervezni. A péntek este sztárfellépője a Vad Fruttik lesz, míg a szombat este az egészen fiataloknak szól, hiszen a ValMar fogja táncrabírni a nézőket. A vasárnap este az idősebbeknek szól főként, hiszen a közkedvelt Dolly érkezik társulatával, hogy együtt énekelhessen a közönséggel.
17:00 Viróczki néptáncegyüttes
18:00 The Pontiac
19:00 Taiko Hungary
20:00 Vad Fruttik
22:00 Rombusz
16:00 Tomory Gábor Néptánciskola
16:30 James Bond dalok- Gyöngyösi Játékszín
17:00 Mahó Andrea és Csengeri Attila
18:00 Black Jam! SE
18:30 Mardoll
19:00 Borverseny eredményhirdetésre
20:00 ValMar
22:00 Dj Soldier
15:00 Oszvald Marika
15:30 Virtus Kamara táncegyüttes
16:00 Bordalok operett- Musical Voices Társulat
17:00 Belldance Artistique
18:00 Abba- Dívák
20:00 Dolly Plussz
Idén már bankkártyával is lehet fizetni a borzsetonokért, melyeket a Nap szökőkút melletti kisházban, és a Fő tér közepén, a LED-fallal szembeni borpavilonban lehet megvásárolni. Az üdítőket már nem eldobható, műanyag Repohárban szolgálják fel. A poharat 400 Ft-ért lehet megvenni, és az MMK büféjében a későbbiekben újratöltethető, vagy aki esetleg nem szeretné hazavinni, vissza is válthatja. Visszaváltáskor jár egy zseton, mellyel következő alkalommal újra ki lehet váltani egy poharat, így azt nem kell ismét megvásárolni.
A nagyszínpadon színvonalas koncerteket, táncfellépéseket és egyéb műsorokat láthatnak a vendégek, emellett lehetőség nyílik borszentelő misén is részt venni. Mindhárom nap lesz kézműves kirakodóvásár, gasztroudvar, és népi iparművészek mutathatják be mesterségeiket. A gyerekeknek vidámparkkal, interaktív előadásokkal és koncertekkel készülnek, így az esemény a család minden tagjának kellemes kikapcsolódást ígér.
Az idei év programjait igyekeztek a rendezők korosztályonkénti érdeklődés után megszervezni. A péntek este sztárfellépője a Vad Fruttik lesz, míg a szombat este az egészen fiataloknak szól, hiszen a ValMar fogja táncrabírni a nézőket. A vasárnap este az idősebbeknek szól főként, hiszen a közkedvelt Dolly érkezik társulatával, hogy együtt énekelhessen a közönséggel.
2023-as programok
– Május 12., Péntek
17:00 Viróczki néptáncegyüttes18:00 The Pontiac
19:00 Taiko Hungary
20:00 Vad Fruttik
22:00 Rombusz
– Május 13., Szombat
15:00 Piszli Csárli16:00 Tomory Gábor Néptánciskola
16:30 James Bond dalok- Gyöngyösi Játékszín
17:00 Mahó Andrea és Csengeri Attila
18:00 Black Jam! SE
18:30 Mardoll
19:00 Borverseny eredményhirdetésre
20:00 ValMar
22:00 Dj Soldier
– Május 14., Vasárnap
10:00 -14:00 XIX. századi piac15:00 Oszvald Marika
15:30 Virtus Kamara táncegyüttes
16:00 Bordalok operett- Musical Voices Társulat
17:00 Belldance Artistique
18:00 Abba- Dívák
20:00 Dolly Plussz