Matyó Múzeum - Mezőkövesd
Bemutatkozás
A mezőkövesdi Matyó Múzeum 1953 óta várja a látogatókat a volt Korona Szálló műemlék épületében. A matyó népművészet értékét bizonyítja, 2012-ben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára, 2013-ban pedig a Hungarikumok közé sorolták. A múzeum 2006-ban elnyerte az "Év Múzeuma" címet.
Az állandó kiállítás során a látogatók ízelítőt kaphatnak a mindennapi matyó viseletekből, megismerkedhetnek a matyók életével, szokásaival és a summás élettel. A kiállítás középpontjában egy 19-20. századi háromosztatú parasztház áll, ahol a jellegzetes ágy, asztal, lóca, tulipános láda, fali oltár és szentképek mellett használati tárgyak és egy búbos kemence is látható.
A főtérre néző hosszú folyosó falain kihelyezett képek a matyó lakosság mindennapjait és egyházi ünnepeit mutatják be. A múzeum vendégei láthatnak fotókat 1920-as évekbeli feketébe öltözött menyasszonyról, háromnapos lakodalomról és egyházi körmenetről is.
A tárlatban a szűcs és kékfestő műhelyeket, valamint varró és hímző asszonyok munkakörnyezetét is meg lehet ismerni. A matyó hímzés jellemző eleme a rózsa, melynek legtöbb változatát a népművészet mestere címet is kiérdemlő Kisjankó Bori tudta hímezni. A „százrózsás íróasszony” mellszobra a Matyó Múzeum bejáratánál köszönti az ide érkezőket.
Egy kis teremben a matyó hímzés fejlődésének kiállítása tekinthető meg a fehér hímzéstől, az Ó-matyó piros-kék hímzésen keresztül, a ma ismert világhírű színpompás, tarka hímzésig. A szemközti falon Kisjankó Bori rózsái láthatóak. Az állandó kiállítás külön egysége foglalkozik a summások társadalmi helyzetével és munkakörülményeivel.
A Matyó Múzeumot mozgássérült vendégek is látogathatják. Az épület a kutatómunkák és klubfoglalkozások helyszínéül is szolgál. A múzeum ajándékboltjában minősített kézműves termékek vásárolhatóak.
Matyó-ház
Az állandó kiállítás során a látogatók ízelítőt kaphatnak a mindennapi matyó viseletekből, megismerkedhetnek a matyók életével, szokásaival és a summás élettel. A kiállítás középpontjában egy 19-20. századi háromosztatú parasztház áll, ahol a jellegzetes ágy, asztal, lóca, tulipános láda, fali oltár és szentképek mellett használati tárgyak és egy búbos kemence is látható.
A matyó élet - Ünnepek és hétköznapok
A főtérre néző hosszú folyosó falain kihelyezett képek a matyó lakosság mindennapjait és egyházi ünnepeit mutatják be. A múzeum vendégei láthatnak fotókat 1920-as évekbeli feketébe öltözött menyasszonyról, háromnapos lakodalomról és egyházi körmenetről is.A tárlatban a szűcs és kékfestő műhelyeket, valamint varró és hímző asszonyok munkakörnyezetét is meg lehet ismerni. A matyó hímzés jellemző eleme a rózsa, melynek legtöbb változatát a népművészet mestere címet is kiérdemlő Kisjankó Bori tudta hímezni. A „százrózsás íróasszony” mellszobra a Matyó Múzeum bejáratánál köszönti az ide érkezőket.
Egy kis teremben a matyó hímzés fejlődésének kiállítása tekinthető meg a fehér hímzéstől, az Ó-matyó piros-kék hímzésen keresztül, a ma ismert világhírű színpompás, tarka hímzésig. A szemközti falon Kisjankó Bori rózsái láthatóak. Az állandó kiállítás külön egysége foglalkozik a summások társadalmi helyzetével és munkakörülményeivel.
Szolgáltatások
A Matyó Múzeumot mozgássérült vendégek is látogathatják. Az épület a kutatómunkák és klubfoglalkozások helyszínéül is szolgál. A múzeum ajándékboltjában minősített kézműves termékek vásárolhatóak.Kedvezmények és Árak
Programkupon bejelentkezve foglalóknak
Egész évben
-12%
Felnőtt belépőjegy árából Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag az appban letöltött programkupon felhasználásval vagy a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.
Árak
Egész évben
Családi belépőjegy (2 felnőtt+2 diák)
3 000 Ft
Felnőtt belépőjegy
1 200 Ft
Diák és nyugdíjas belépőjegy
600 Ft
6 év alatt és 70 év felett
Ingyenes